Naptár

2017 / július <<
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
>>

A hónap műtárgya

2017. július – Bátai aratókoszorú

  1. július

 

BÁTAI ARATÓKOSZORÚ

 

Néprajzi gyűjtemény

Leltári szám: 66.42.1.

Méretek: hosszúság: 61 cm, szélesség: 41 cm, magasság: 73 cm

 

 

Az aratás a gazdasági munkák egyik legjelentősebb eseménye volt. A gabona betakarításának – de vetésének, egész éves növekedésének – sikerét számos szakrális jellegű cselekménnyel igyekeztek biztosítani.

 

Az aratókoszorú készítésének szokása az aratási munkakör része volt. Az egyes munkafázisok végén elkészített jelképes tárgy – jelen esetben az aratókoszorú és a benne lévő gabonamagok – olyan szentelménynek számítottak, melyek az éves munkaciklus más szakaszában is jelentős szerepet tölthettek be (pl. bőséges termésáldás elősegítése).

Az aratás kezdetének ünnepi időpontja Péter-Pál (június 29.) vagy Sarlós Boldogasszony napjára esett a legtöbb magyarországi településen. Ezeken a napokon tartották meg az aratók miséjét, melyen megáldották a földekre indulókat és egyes helyeken szerszámaikat is. Az aratást csak jelképesen kezdték el, a tényleges munkának csak másnap álltak neki.

 

A legtöbb szakrális-kultikus hagyomány azonban a munka végéhez, az aratás befejezéséhez kapcsolódott. Elterjedt szokás volt, hogy az utolsó kévékből válogatták ki a legszebb kalászokat, melyekből elkészítették az aratókoszorút. Általában a termőföld tulajdonosa kapta ajándékba, aki nagy becsben tartotta. A búzaföldről az alkalomhoz illő ének- és zeneszóval kísért ünnepélyes menet vitte a gazda házához. A tulajdonos házának asztala fölé, a mestergerendára akasztotta, vagy a tisztaszobában helyezte el. A benne lévő gabonamagokat a következő vetés alkalmával a vetőmag közé keverték, ezzel segítve elő a jövő évi termés bőségét. Az állatok takarmányába téve pedig egészségük megőrzésére, szaporaságuk elősegítésére is használhatták. A részes aratók az utolsó búzakalászokból szintén vittek haza családjuk és gazdaságuk számára. Bátán az asszonyok „gyertyának” nevezett szalmadíszt is kötöttek, amit az ünnepi menetben a kezükben tartottak. A módosabb gazdák a koszorú ünnepélyes átvétele után itallal kínálták meg, és gyakran étellel is megvendégelték munkásaikat. Sokszor hajnalig tartó aratóbálokat tartottak.

Az aratókoszorú készítésének szokása a részes aratással, az aratási bérmunka kialakulásával függött össze. A nagy uradalmak állandó cselédei, különböző módú jobbágyai egyedül nem tudták a teljes aratást elvégezni a földesúri birtokon. Nyáron időszakos aratómunkásokat, részes aratókat szerződtettek a munkák elvégzésére. Ők lehettek a környék falvainak szegényebbjei, de az ország azon vidékeiről is érkeztek aratók, ahol a lakosság kenyérszükségletének ellátására nem voltak megfelelőek a földrajzi adottságok. Az aratási munkaszervezet kialakulása a 15-16., míg kiteljesedése a 18-19. században vált általános jelenséggé a korabeli Magyarország területén. A 19-20. század folyamán pedig már nemcsak a nemesi földbirtokokon, hanem a nagyobb jobbágyi, később paraszt és polgári birtokokon is igénybe vették e munkaformát. A családi összefogással saját birtokán arató család nem rendezett mulatságot a munka befejezésekor, csak megvendégelték segítőiket, de az utolsó, legszebb kévék leszedése, a magok szentelményként való rituális felhasználása szokásban volt.   

  

 A koszorúk alakja területenként eltérő formájú és nagyságú lehetett: csavaros kúp, korona, harang, koszorú, ereklyetartó alakúak voltak a leggyakoribbak. Elkészítésük speciális tudást és kézügyességet igényelt. A koszorú vázát fából vagy kemény vesszőből, később drótból hajtogatták meg, melyet általában a férfiak készítettek el. Erre kötözték fel a gabonát (búza, árpa), amit néhol zabbal is dúsítottak, hogy sűrűbbnek tűnjön a dísz. A koszorú több „emeletes” is lehetett. Különféle alakú szalmadíszekkel, kalászfonatokkal, mezei virágokkal (pipacs búzavirág, szalmavirág) tovább ékesítették. Idővel az élő virágokat papírvirágokra (rózsa, pipacs) cserélték fel. Dekorációként nemzeti színű papírszalagokat is használtak. A kalászfonatok és a rákerülő díszek elkészítése mindig a nők feladata volt.

A júliusi Hónap műtárgya egy Bátáról származó aratókoszorú. Készítője Lukács Józsefné Tamás Verona (1886–1973) volt. A házaspár a család megélhetését nem tudta biztosítani csekély földjeiből, így minden évben részes aratókként dolgoztak a környéken. Elsősorban a Bátaszéki Uradalom furkópusztai birtokára jártak, ahol évtizedek alatt összeszokott bátai emberekből álló aratóbanda dolgozott. Unokája, Huszárné Lukács Rozália emlékei szerint nagyszülei többször eljártak az uradalom nyéki földjeire is a nyári munkák alkalmával. Nagypapája, mintegy tíz éven át az aratóbanda vezetőjének tisztségét is betöltötte. A megbízható ember hírében álló bandagazda személyét tisztelet övezte. Ő szedte össze az aratóbandát, a földbirtokossal megkötötte a szerződést társai nevében, megszervezte az étkezéseket, felügyelte a munka menetét, és végül a munkáért járó terményt és bért is elosztotta. Maga is részt vett az aratásban, sőt kiváló kaszás hírében állt, így ő volt az első kaszás. Felesége mindig vele tartott, marokszedőként dolgozott mellette. Időszakosan, gyermekei születésekor hagyott fel a munkával. Öt gyermekük közül csak hárman érték meg a felnőtt kort.

Arról nincs információ, hogy Tamás Verona mikor és kitől tanulta meg az aratókoszorú készítését. Valószínűleg már az I. világháború előtt ismerte. Általában a marokszedő lányok vagy asszonyok feladata volt, akik a bandában dolgoztak. Unokája emlékei szerint a két világháború között biztosan fonta őket. A Gyöngyösbokréta Mozgalom új lendületet adott az aratási ünnepkörhöz tartozó szokások felelevenítésének. A bokrétások az ünnepek alkalmával népviseletbe öltözve színjátékszerűen elevenítették fel az arató ünnepet. Bátán 1934-ben alakult a Gyöngyösbokréta. Tagjai az ország más hivatalos eseményeire és ünnepeire is hivatalosak voltak, fellépéseket vállaltak. Tamás Verona ezekre az eseményekre is szívesen készített koszorút. Sem a bátai emlékezet, sem pedig a néprajzi feljegyzések nem őrizték meg másik szalmadísz készítő nevét.

 

A koszorú elkészítéséhez speciális, jó minőségű búzára volt szükség. A 19. század végétől termesztett egy méter hosszúságúra is megnövő, erős szárú, tömör fejű Bánkúti búza megfelelt erre a célra. Aratáskor Tamás Verona kötegekbe rakta a legszebb, egészséges búzaszálakat, majd később hosszúság és vastagság szerint osztályozta őket. Ezekből készítette a Bátán „Szengyör”-nek, „Szentgyörgy”-nek, röviden „vitéz”-nek nevezett aratókoszorút. A jó minőségű búzából mindig többet szedett és padlásán szárította, tárolta őket. Előfordult, hogy egy-egy esős évben az aratási búza nem volt alkalmas koszorúkötésre, ilyenkor a tavalyi búzát használta fel. Az első világháború után külön rendelésre is dolgozott. Ezeket a munkákat rendszerint a téli időszakban készítette el. Főleg akkor volt erre szükség, ha reprezentációs célra nagy méretű aratókoszorút (pl. Szent Korona alakút) kértek tőle.

A II. világháború után a téeszek és állami gazdaságok megalakulásával az aratókoszorúk készítésének szokása nem szűnt meg azonnal. A munkák végén az elkészített koszorút ünnepélyes keretek között az elnöknek vagy az igazgatónak ajándékozták. Propaganda célokat szolgált az aratás végén megtartott aratóünnep is. Tamás Verona a ’60-as években még foglalkozott szalmafonással. Díszítésben követi a megszokott korabeli formákat, papír pipaccsal, margarétával, nemzeti színű szalaggal dekorálta a koszorút. A tárgy érdekessége a korona tetejére helyezett, szalmából font „Békét a népnek!” felirat, és a szalmafonatokkal ékesített díszítmény tetején a papírból készült ötágú vörös csillag. Utóbbi elveszett, pontos helyét csak a korabeli leírásból ismerjük.

Az aratókoszorút asztali díszként használták, erre utal a koszorú vázszerkezete is. Ebben az időben vált szokássá, hogy nem felkötve, hanem stabil vázra erősítve dekorációként tárolták a koszorút a termelőszövetkezetek vagy állami gazdaságok elnökének az irodájában. Nincs pontos információ arról, hogy a koszorú a bátai téesz elnöknek készült-e az aratás végén, vagy külön megrendelésnek tett eleget Tamás Verona. A díszre Pártai Gyula, a Megyei Tanács népművészeti csoportvezetője hívta fel a muzeológusok figyelmét. Végül a Wosinsky Mór Megyei Múzeum 600 Ft-ért vásárolta meg 1962-ben. Készítésének pontos dátumát sem ismerjük, de a rendelkezésre álló adatok alapján valószínűleg a bátai termelőszövetkezetek újjászerveződése után, 1959 és 1962 között készült el.

Lukács Józsefné Tamás Verona a ’60-as évek közepéig készítette az aratókoszorúkat. Leghíresebb alkotását, a Szent Koronát ábrázoló szalmadíszét a bátai téesz elnök Felföldi János jóvoltából a magyar Parlamentben állították ki, mely jelenleg egyik unokája tulajdonában van. Másik munkáját a Bátai Művelődési Házban helyezték el még a ’60-as években, mely jelenleg is ott tekinthető meg. Egyéb szalmafonásait (húsvéti kosár, karácsonyi betlehem) a Bátai Tájház őrzi. A tágabb környezete Tamás Veronát nemcsak a szalmadísz készítés mestereként, hanem hímestojás-festőként is ismerte. Ebbéli tudását szinte haláláig, 1973-ig gyakorolta.

 

 

Szöveg: Fuksz Márta

Grafika: Vicze László

Fotó: Retkes Tamás

 

 

Felhasznált irodalom:

 

BALASSA Iván: Az aratás munkaszervezete. In: Magyar Néprajz II. Gazdálkodás. Budapest, 2001. 396-399.

BALÁZS KOVÁCS Sándor: Tolna megyei népi kalendárium. In: WMMM Évkönyve XXVIII. Szekszárd, 2006. 239-408.

BÁLINT Sándor: Ünnepi kalendárium III. Szeged, 1998. 9–34.

BALOGH Írisz: Fölhérctől a szávonyáig. Szekszárd, 2008. 52.

TÁTRAI Zsuzsanna: Aratási szokások és hiedelmek. In: Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest, 1990. 194–196.

 

Bátai aratókoszorú

 

Gyöngyösbokrétás lányok ”gyertyával” Báta 1930-as évek

 

Készül a ”Szengyör” Báta 1930-as évek

 

Tamás Verona aratókoszorúja 1950-1960-as évek Bátai Művelődési Ház

 

Tamás Verona hímestojás tartó kosárkája 1959. Bátai Tájház

 

Tamás Verona szalmabetleheme Bátai Tájház

 

Tamás Verona és Stigler Teréz hímestojást fest

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2017. július – Bátai aratókoszorú

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube