Naptár

2017 / július <<
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
>>

Rólunk

A Babits-ház története

A szekszárdi Kelemen–Babits-ház története

A Kelemen-ház

 

 

Babits Mihály szülőháza, Szekszárdon a város főteréről nyíló, a Séd patakot keresztező mellékutcában áll. A hajdanán Kelemen-házként ismerték, mivel a költő anyai nagyszüleinek otthona volt.

Első ábrázolását az 1860-as kataszteri térképről ismerjük: a László utca 1272 számú telkén egy a telekhatáron álló L alakú épületet mutat. Az utcafrontra néző copf stílusú, vályog téglából épült, emeletes ház 1810 körül épült. A hátrafelé húzódó földszintes épületrész viszont régebbi, az 1780-as évekre datálható. Az emeletes épület kéttraktusos tömegét az egyik végén lekontyolt nyeregtető fedi homlokzatát konzolos főpárkány osztja. A földszintjén és az emeletén egyaránt szabálytalan közökben 4-4 ablaka van, melyeket hajdanán zöld zsalugáter fedett. A vakolt és fehérre meszelt homlokzatot enyhe vízszintes fugázás élénkíti. Az épület mellett nagy zöld fakapu vezet a hátul meghúzódó kertbe.

Babits (IV) István családtörténeti írása szerint a házat a költő nagyapja, Kelemen (III) József vásárolta meg 1852-ben.Schmidt Jakab kereskedőtől, aki a helytörténeti adatok szerint a mézeskalácsos és gyertyaöntő céh tekintélyes tagja volt és szeszfőzéssel is foglalkozott. Korábbi családi iratok szerint azonban a ház előző tulajdonosa építőmester volt. Meglehet, hogy Babits István emlékezetében a családtörténete írásakor két Szekszárdon jól ismert építőmester neve keveredhetett össze, azaz Schmidt Vencel és Stann Jakab neve. Schmidt Vencel vezetésével épült fel 1802-1805 között a copf sílusú templom Szekszárd főterén. Schmidt Vencel 1810 körül hal meg, Stann Jakab pályája pedig ekkortájt kezdődik. Legnagyobb vállalkozása a Pollack Mihály által tervezett vármegyeháza felépítése volt 1828-32 között. A László utcai ház mérete és igényes kialakítása alapján feltételezhetjük, hogy a két neves kőműves mester egyike építette meg a házat. Arra azonban, hogy ki volt az építető, illetve ki volt a tulajdonosa a Kelemenek előtt eddig semmilyen megbízható adat nem bukkant fel.

Mikor vásárolta meg Kelemen (III) József a házat? A fiatal jurátus, aki a szabadságharcban honvédtisztként vett részt, a komáromi vár megadása után, 1849 novemberében, huszonegy éves korában telepedett le Szekszárdon Írott forrást, dokumentumot, mely Kelemen (III) József 1852-es házvásárlását igazolná, nem ismerünk. Ez kevéssé is valószínű, hiszen éppen ebben az évben ideiglenes ügyvédi működésének engedélyezéséhez folyamodott erkölcsi bizonyítványért, melyben mint írja napidíjas állása a társbíróságnál megszűnt s ezzel a megélhetése is. A következő évben pedig a felállítandó megyei törvényszékek közül a Pest és a Tolna megyeinél is állást kérvényezett, hivatalt azonban nem nyert. Biztos jövedelem híján nem valószínű, hogy 1852-53-ban vásárolta volna a nagy értékű ingatlant, ahogy ez a családi emlékezet alapján az eddigi szakirodalomban szerepelt.

Kelemen (III) József házassági, továbbá gyermekeinek születési anyakönyvi bejegyzései és a 1855-re keltezett birtokkönyv adataiból az a következtetés vonható le, hogy Kelemen (III) József legényemberként, majd házasságkötése (1854) után rövid ideig bérelt lakásban lakhatott. A házat első gyermeke születése körül 1855-ben vásárolhatta, amikor az ügyvédi praxisa már jövedelmezőre fordult, ami nemcsak biztos megélhetést jelentett, hanem egy a család igényeihez mérten túlságosan nagy ház megvásárlását is lehetővé tette. Közrejátszott a vételben az is, hogy a fiatal ügyvéd társadalmi rangjához méltó, de anyagi erejét meghaladó, életkörülményeket igyekezett teremteni. A Halálfiai első lapjain olvashatjuk Babits jellemzését nagyapjáról: „Józsi bácsi olykor négyesfogaton behajtatva Sótra, nagyszerű vásárfiát hozott Cencikének, amit szegényke titokban rosszalva, öröm nélkül, de kötelességtudó hálával és álmélkodással fogadott. Tudta pedig, hogy nem is az ő kedvéért hozta, hanem csak azért, mert úgy érezte, hogy tartozik ezzel úr-voltának.”

A család számára túl nagynak bizonyuló ház, néhány szobájának kiadása jövedelem-kiegészítést jelenthetett. A fennmaradt családi levelezés tanúsága szerint a Kelemen-ház első albérlője Döme János, tolna megyei alügyész volt. Neve 1869 és 1871 között szerepel a levelezésben, ebben az időben tehát biztosan a ház lakója. Nem tudjuk, hogy a barátság a család és „Döme bácsi” között már korábban is fennállt-e, avagy csak a házba költözésével alakult ki, de a levelekben megjelenő kapcsolatuk családias viszony kialakulására utal.

A viszonylagos anyagi biztonság éveit Kelemen (III) József balesete, árnyékolta be. Egyik hivatalos útján a lovak elragadták kocsiját, s egy mérföldkőre esve a szívét nagy ütés érte. Betegsége miatt tovább nem tudta főszolgabírói hivatalát ellátni. A baleset pontos időpontját nem ismerjük, de Kelemen (III) József 1871-ben kér főszolgabírói működéséről bizonyítványt a vármegyétől, illetve 1872-től nem szerepel a neve a közgyűlési jegyzőkönyvekben. Valószínű, tehát, hogy a baleset 1871-ben történt, ezután törvényszéki bíróként vállalt állást.

Kelemen (III) József 1876-ban bekövetkezett halála a fájdalmas hiány mellett anyagilag is megrendítette a családot. Kelemen (III) Józsefné, Raácz Cenci, férje néhány éves vármegyei hivatala után csekélyke nyugdíjra számíthatott. Az 1860-as évek óta birtokolt előhegyi szőlő jövedelméből kellett megélhetésüket és a nagy ház fenntartását biztosítania, amit legfeljebb lakáskiadással egészíthetett ki. Kelemen (III) József halála után a házat gyermekei Ákos, Auróra, Ilona és Imre örökölték egyenlő arányban, a szőlőt fele az özvegynek, fele pedig a gyermekeknek jutott, édesanyjuk mindkettőre kiterjedő haszonélvezeti jogával. A Halálfiai első oldalain az író kiválóan jellemzi nagyanyja ekkori helyzetét. „Négy gyereked van, – mondta neki Döme, az elhúnyt testvére, aki megjött ez alkalomra Sótról. – Amit a megyétől kapsz nyugdíjat, nagyon kevés. Jól meg kell rágni a pénzt. / Cenci csak hallgatott. Ős asszonyi ösztönök szőttek-fontak benne, sovány kis testében félénk, de szívós lélek bujkált, régóta fojtogatott fukarság leesett a szeméből és szigorú, szinte aszkétikus önzés. / A vendégszerető Józsi bácsi mellett nem sok tere nyílt ily hajlamainak. A koszton nem lehetett spórolni, s ura tékozlásaiba sem szólhatott bele… / […] Adósságokat kellett rendezni, kis fiúkat illőn kiiskoláztatni, miből? semmiből! koldus penzióból. A ház nem jövedelmezett, a szőlő pedig inkább csak ürügy a nagy szüretekre, alig termett több bort, mint amennyit Józsi bácsi maga megivott a vendégeivel… […] Cenci villanyos erőt nyert, mint a matematikus, nehéz problémák tornáján. / […] És mit lehet a gyerekekben bízni? / – Az apjuk fajtája: ők maguktól csak herdálni tudnának. Azért kell nekik a biztos. Nem vagyon: hivatal. / […] Igy gondolta ellátni fiait, s lányait is biztos állású emberekhez adva; addig is itt a szőllő, pénzt csikar belőle: a mások mámora táplálja majd az ő gyermekeit.”

Kelemen Auróra és Babits (III) Mihály házasságkötésük (1882. december 16.) után természetesen a Kelemen-házban rendezkedtek be. Az utcára néző földszinti szobákat foglalták el. Az L alakú ház sarokszobájában látta meg a világot Babits (IV) Mihály. Egy, a gyermek születéséhez kötődő családi anekdotából tudjuk Cenci ekkor az emeleti szobákat lakta. Veje, id. Babits Mihály felvitte anyósához megmutatni az újszülöttet. Visszafele jövet a lépcsőn azonban megbotlott és leejtette gyermeket, akit azonban szerencsésen megvédett a pólya.

Kelemen (I) Ákos 1888 szeptemberében bekövetkezett halála után, Cenci haszonélvezeti jogának fenntartásával, a Kelemen-ház tulajdonosai Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra, Kelemen (I) Ilona és Kelemen (I) Imre lettek.

1888-ban Babits (III) Mihály törvényszéki bírót Budapestre nevezik ki, családja november elején költözik a fővárosba. Ezzel újra szobák üresedtek meg a Kelemen-házban. A családi levelekben megjelenik a lakáskiadás problémája, mely aztán állandóan visszatérő témává válik. Hosszabb időre biztos lakókat akkor talál Cenci, amikor Ujfalusy (I) Imre és felesége Raácz Anna, Tantika, azaz Cenci testvére veszi ki a ház egy részét. 1894 nyarán költöznek be a „szűk alsó lakásba”.

A következő néhány évben a fennmaradt levelekben nem esik szó a lakásügyekről, bár ezekben az években sem lehetett könnyebb bérlőket találni. 1898-ban a lakáskiadás jobb esélye érdekében az emeleten lakó Cenci és Kelemen Ilona (I) leköltözik az udvari lakásba, Ujfalusyék pedig a földszinti utcai lakásból felköltöznek az emeletre. A 4 szobás utcai lakást meghirdetik az újságban. A család helyzete azonban ez évben váratlanul és gyökeresen megváltozik.

Babits (III) Mihály 1898 május elején hirtelen meghal, özvegye Kelemen Auróra és három gyermeke a pécsi háztartás felszámolása után visszaköltözik Szekszárdra a Kelemen-házba. Babits (IV) Mihály az iskolai évben Pécsen Kelemen (II) Mihálynál, édesanyja nagybátyjánál lakik, a szünidőket pedig Szekszárdon tölti. Auróra és gyermekei valószínűleg az utcafronti földszinti szobákba költöztek be, az emeleten lakott Ujfalusy (I) Imre és felesége, az udvari szobákban pedig Cenci és Kelemen (I) Ilona.

Kelemen (III) Józsefné Raácz Cenci halála (1912) után, ház mellett, melyet apjuktól örököltek a Kelemen-testvérek, a szőlő is teljes egészében a három testvér Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra, Kelemen (I) Ilona és Kelemen (I) Imre közös tulajdonába kerül.

1913 októberétől az új lakó ismét csak rokon, Babits (III) Mihály húga Anna néni, azaz Halász Béláné Babits Anna, aki feltételezhetően haláláig 1915. júliusáig lakott a házban.

1919-ben a család a tanácskormány lakásrekvirálásaitól tartva kérvényt írtak, melyben a hadifogságban lévő Babits (IV) Istvánra és a nyári vakációkra hazatérő Babits (IV) Mihályra hivatkoztak. Babits (IV) Mihály is latba vetette kapcsolatait, de a szoba rekvirálását nem tudták elkerülni idegenek költöztek a házba s a lakók csak 1921. tavaszán költöztek el. 1921. július elején az ifjú házasok, Babits (IV) Mihály és Török Sophie látogattak haza, de néhány nap után kiköltöztek az előhegyi tanyába, a költő ott kezdte írni Halálfiai című regényét. Török Sophie édesanyjának írt leveléből a képet kaphatunk a házról és a Kelemen testvérek között egyre elmérgesedő viszonyról. „Olyan szép itt az udvar, csupa fa, s a közepén egy befuttatott lugas, most is itt irok. Az élelmiszer is olcsóbb itt, bár nem sokkal. Szép nyugodtan lehet itt élni, azért Anyiék mégis tele vannak bajjal – sokba kerül a szöllő megmunkálása ál[l]andóan 5-6 munkás dolgozik benne 60 K napszámmal – nagyon haragusznak Imréékre hogy jogtalan dolgokat akarnak, meg hogy a két nővérrel szemben mindennel ő rendelkezik, holott Pesten ül és a gond, dolog meg költség a nenne és anyi vállán van, – mégis ha egy szem gyümölcs terem, hát rögtön Pestre küldik, anélkül, hogy megkóstolnák. Annyi apró bajuk van, hogy nem cserélnék velük.”

A testvérek közötti viszály elmérgesedése korábbi keletű, az I. világháború miatti infláció és megélhetési nehézségek fokozhatták az addig megbúvó ellentéteket. Nem véletlen tehát, hogy Babits (IV) Mihály Halálfiai című regényének végleges változatában, a Kelemen (I) Imréről mintázott Jozsó és nővérei konfliktusában a Kelemen testvérek problémái ismerhetők fel: „Augusztus végével megjöttek Jozsóék Budapestről: Jozsó most is, mint máskor, úgy vette ki szabadságát, hogy a szüretidőt otthon tölthesse. Anyósa, az özvegy református papné, szegény volt, mint a templom egere s vidéki rokonainál lakott, »hogy ne zavarja leányának házibékéjét«: Jozsóék tehát nem is szállhattak máshová, mint Cenci házába, ahol bőven volt hely. De Jozsót nem is lehetett volna rábírni, hogy máshova szálljon; oly mélyen gyökerezett benne az apai házhoz és a szőllőhöz való ragaszkodás, hogy egész éven át azokról a hetekről álmodott, melyeket ott tölthet. Mióta nős ember volt, kétszeresen gazdának érezte magát; s ez megnyilatkozott abban az okvetlenkedő féltékenységben is, amivel a jussához ragaszkodott, ha szőllő vagy kert legértéktelenebb termékéről volt is szó. Hajnalban kelt s ballagott a hegyre; a munkához még nem sokat értett; de éles gazdaszeme számontartotta a munkások minden mozdulatát s minden korty lőrét, amit megittak; éppúgy a szőlőfürtöket és mandola-szemeket, amiket testvéreivel elosztott. Ragaszkodni a magunkéhoz: minden igazságosság alapja; s csupán a magunk javára tévedni: minden gazdaságé. Jozsó mértéke is gyakran tévedt a saját javára, kivált Nellivel szemközt, aki úgysem törődött semmivel s a maga részét is Jolánnak hagyta. Cenci nem bánta ezt, még inkább pártját fogta Jozsónak; mert nem rossz az, ha a gazda olyan szent, akinek maga felé görbe a marka. / – Jó gazda lesz, – mondta. – Úgy kell tinektek, mért engedtek neki? / Jolán nem is állt az engedékenység alapján, s a nagy közös házban egymást érték a veszekedések. De csodálatos módon ezek a veszekedések nem Jolán és Jozsó között játszódtak le, még kevésbé Jolán és Emma közt, akinek mindenből a legjobb rész dukált, a legszebb gyümölcs s a legpuhább vánkos a présház előtti meszelt vályogpadon. A veszekedések Jolán és Nelli közt folytak:: hisz mindennek Nelli volt az oka a maga gyöngeségével és gyámoltalanságával, amivel még arról is lemondott, ami kimért és kiszabott jussa volt.

1921 októberétől a Kelemen-ház emeleti lakását bérbe veszi Vendel István, Szekszárd polgármestere, aki házasságkötése után egy évvel költözött be, s 1925 végéig lakott a házban.1923-ban itt született első gyermeke, Mária, később Vendel-Mohay Lajosné, akit Szekszárdon mindenki csak Lucykaként ismert, s aki az 1960-as évek végén Babits-kutatóként alapvető szerepet játszott a Babits Mihály Emlékház létrejöttében. 1927. augusztusától az új házas Kis Istvánné Babits Angyal és férje két kislányával költözött az emeleti lakásba. 1932 őszéig laktak itt.

1930-ig a 75 éves Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra és a nála 5 évvel fiatalabb húga intézték a szőlő és a ház ügyeit. 1930 nyarán az anyagi vita tovább mérgezte a testvérek közötti kapcsolatot. A Kelemen testvérek 1928-1930 között három egymást követő évben nem értékesítettek bort, a vagyonközösség csekélyke jövedelme csak a lakbér, melyet ezekben az években Auróra és az emeleti lakásban lakó Kis Istvánné Babits Angyal fizet. Kelemen (I) Ilona 1928-ig fizet lakbért, de mivel nincs közös jövedelem gyakorlatilag a kölcsönökből él, illetve néhány értékesebb vagyontárgyát – ezüst kanalakat és a zongoráját- adta el. A szőlő művelését is banki kölcsönből finanszírozták. A testvérek közötti vita egyelőre azzal zárult, hogy Kelemen Imre 1930 augusztusától átvette a szőlő ügyeinek intézését és jövedelmeinek kezelését. A lakbéreket Kelemen (I) Ilona kapta meg nővérétől, amit részben a maga szükségleteire fordított, részben pedig átadott Kelemen Imrének. Babits (IV) István összesítése szerint az 1927-36 között nagybátyja a ház közös jövedelméből nővéreinél megint jóval többet vett fel.

1932 őszén Kis Istvánné Babits Angyal és családja elköltözött a házból, ezzel ismét jelentősen megcsappant a közös jövedelem, mivel az emeleti lakást hosszú ideig nem tudták kiadni lakót csak az udvari lakásra jelentkezett, aki évi 350 pengőt fizetett. Ettig Károly tanító 1934 őszén költözött az emeleti lakásba 1937 novemberéig élt itt családjával. A tanító gimnazista fia 1937-ben hangulatos képet festett a ház kertjéről, mely ma is látható az emlékházban.

1936 februárjában a család eladta a szőlő egy részét. A szőlőt azonban 12000 pengő és annak járuléki mértékű jelzáloga terhelte Így tehát az összesen 5296 pengő vételár még a felét sem fedezte a szőlőre felvett hitelnek. Nem véletlen tehát, hogy a szőlő másik részének, sőt még a ház eladásának a lehetősége is felmerült a helyzet megoldására.

A 1937 tavaszán újabb nehézséggel kellett számolnia a családnak. A csapadékos tél miatt a telek végében, a Mérey utcai úttest alá futó egyik használaton kívüli pincéjük beomlott. A városi hatóság aládúcoltatta a pincét és kötelezte a tulajdonosokat, hogy a pincét téglaboltozattal és erősítő bordákkal falaztassák fel. Majd június 5-én a leomlott a Mérey utcai 6 méter magas partfal, ledöntve az előtte álló fészert és istállót, veszélyeztetve ezzel a Mérey utcai közlekedést is. Az eseményről a helyi sajtó is tudósított.Hosszas jogi vita után a város képviselő testülete a közveszély elhárítására hivatkozva úgy dönt, hogy maga végezteti el a támfal építését és költségein 50-50 %-ban megosztozik a háztulajdonosokkal. Így 1938 márciusában végre egyezség született a város és a Kelemen testvérek között a költségek elfelezéséről, a nyáron pedig felépült a támfal

A hosszan elhúzódó és költséges támfalépítés mellett, az anyagi helyzetüket az is nehezítette, hogy hosszú évek után a testvérek 1937 nyarán tataroztatták a házat. Kijavíttatták és kimeszeltették az egész homlokzatot és az udvari részeit, a ház belsejében is kisebb javításokat végezettek. Beboltoztatták a leszakadozott pincét és az összedőlt istálló helyett egy fás fészert építettek. Összesen 850 pengőt költöttek a házra. A lakás kiadásból származó éves bevétel 1295 pengő, miközben támfal építésre és a ház fenntartására, ebben az évben 2064 pengőt költöttek. A lakbérekből származó bevétel azonban alig párszáz pengővel haladja meg a ház éves fenntartási költségeit.

Kelemen (I) Ilonát agyvérzése (1935 augusztusa) óta nővére gondozta és tulajdonképpen tartotta el. 1942. július 5.-én eltartási szerződést kötött nővérérével és annak fiával Babits (IV) Istvánnal. Az eltartás fejében a ház 1/3 részének tulajdonjogát Babits (IV) István kapta, annak haszonélvezetét pedig nővére, Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra.

Ugyanekkor rendezte a három Kelemen testvér az oly sok anyagi vitát kiváltott szőlő sorsát. Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra Kelemen (I) Ilona és Kelemen (I) Imre a közös tulajdonában álló szőlőt 1942 májusában 16000 pengőért eladják. Ebből a bankadósság levonása után 11000 pengő marad, mely egyenlő arányban illette a testvéreket. A tulajdonviszonyok tisztázása érdekében Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra 1/3 szőlőrészét elcserélte Kelemen (I) Imre 1/3 házrészével. Így a ház tulajdonjoga 2/3 részben Babits (III) Mihályné Kelemen Aurórát illeti, 1/3 részben pedig Babits (IV) Istvánt.

Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra 1943-ban fiának, Babits (IV) Istvánnak ajándékozta ingó és ingatlan vagyonát haszonélvezeti jogának fenntartásával. Ezzel ugyanakkor kizárta az öröklésből idősebb fiának, az 1941-ben elhunyt Babits (IV) Mihálynak és Török Sophie-nak örökbefogadott lányát, Babits (II) Ildikót. Így a ház özvegy Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra 1945. december 1-én bekövetkezett halála után, kisebbik fia Babits (IV) István tulajdonába került.

Özvegy Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra még megérhette, hogy 1945 nyarán Szekszárd városi képviselő testület „egyhangú lelkesedéssel” határozta el, hogy emléktáblával jelöli meg a költő szülőházát. A MADISZ javaslatára a Szent László utca egy része, ahol a szülőháza áll, Babits Mihály nevét kapta.

A közel 150 éves, vályogtéglából épült emeletes házban állandó gondot okozott a vizesedés, állapota egyre romlott. Babits István a háború évei alatt nem tudta tataroztatni. A Szabadművelődési Hivatal lelkes vezetője Tóth Nándor 1946-ban irodalmi estet és gyűjtést kezdeményezett Babits Mihály szülőházának tatarozására. 1947 áprilisáig 2 093 forint gyűlt össze, amikor a Városi képviselő testület az összegyűlt pénzt emléktábla létesítésére kívánta fordítani. Babits (IV) István kérvényezte az összegnek a gyűjtésben meghatározott célra való felhasználását, mivel a ház állapota aggasztó: „két tűzfala összedőléssel fenyeget, födéme omladozik”. A háború alatt a család nem tudta karbantartani a házat, mivel nem utaltak ki építőanyagot, később a gazdasági helyzet lehetetlenítette el a felújítást. A képviselőtestület Babits (IV) István és Tóth Nándor szabadművelődési felügyelő tiltakozására megváltoztatta határozatát, s az összegyűlt pénzt visszautalta, az emléktábla elkészítését pedig a következő évi költségvetésből készült finanszírozni. Ugyanekkor a városi vezetés elfogadja Babits (IV) István felajánlását, amelynek értelmében a házban egy szobát a Babits-gyűjtemény céljára felajánlott.

A tatarozásra összegyűlt pénz csak a legszükségesebb a munkálatokra volt elegendő: a ház vizesedő falainak szigetelése, a keleti tűzfal újrafalazása, a belső terekben apróbb javítások és az emeleten leszakadt mennyezet javítása valósult meg. Ezzel egy időben Babits (IV) István a ház teljes tatarozása érdekében az Országos Művészeti Tanácshoz fordult, kérve, hogy országos gyűjtést indítsanak vagy költségvetési forrást biztosítsanak számára. Kérését hosszas levelezés után fedezet hiányában elutasították.

Az elkövetkező években a házba egyre több lakó költözött. 1950-re már a Babits-gyűjteménynek fenntartott szobát is veszély fenyegette. Gál István segítségével a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja Ortutay Gyula aláírásával leiratában kérte a Városi Tanácsot, hogy a Babits Mihály emlékgyűjteményt és családi lakását védje meg, azaz ne utalja ki lakás céljára.

1951-ben Babits (IV) István szeretné a házat műemlékké nyilvánítatni. Támogatókat keresett ügyéhez: Gál István azt javasolta, hogy kérvényezze a ház homlokzatának irodalomtörténeti emlékké nyilvánítását. 1952-ben Szekszárd város műemléki és városképi vizsgálatának jelentése felhívta a figyelmet a ház állagmegóvására és javaslatot tett a műemlék védelmére a földszinten Babits múzeum berendezésére és az emléktábla elhelyezésre. A jelentésben már mint műemlék szerepel a ház, amelyet azonban emléktábla még mindig nem jelöl.

 

 

A Babits Mihály Emlékház létrehozása

 

 

1952. március 1-jével államosították a Kelemen–Babits-házat Babits (IV) István a ház államosítását mint írja „megnyugvással fogadta, mert a rossz állapotú házat saját költségén kijavítani nem tudná”. Ekkorra már 7 bérlőnek utaltak ki lakrészeket a házban. Az utcai szárnyban a fölszinten Babits (IV) István lakott két szobában, egyben pedig a Babits emlékszobát rendezte be, s a negyedikben él még egy lakó. Az emeleten két család élt, az udvari szárnyban pedig egy-egy szobát három lakónak utaltak ki. Babits (IV) István végül feladja a házért való küzdelmet, ez év nyarán Budapestre költözött, a relikviák nagy részét pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékoztza.

A ház falán ma is látható emléktáblát végül nem a hivatalok, vagy valamely társadalmi szervezet helyezte el, hanem Csányi László író, akinek – miután 1952-ben Szekszárdra költözött –, első dolga volt, hogy felkeresse Babits (IV) Mihály szülőházát. Majd szinte titokban elkészítette és feltetette az emlékjelet a költő szülőházra 1954-ben.

1955-ben meghalt Török Sophie. Végrendeletében a költő hagyatékát Országos Széchényi Könyvtárnak adta azzal a kikötéssel, hogy a szekszárdi emlékek a létesítendő szekszárdi emlékmúzeumba kerüljenek. A múzeum létesítése ügyében azonban ennek ellenére hosszú ideig nem történt semmi sem.

1964-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumnak küldött megyei múzeumi jelentésében felmerül, hogy Babits Mihály szülőházát méltó volna emlékmúzeummá tenni, de a benne lakó családok elhelyezése csak a nagyarányú lakásépítések során válik megoldhatóvá.

A múzeum igazgatója 1965 júliusában levelet kap Basch Lóránttól, aki Babits szülőházának sorsáról érdeklődik, magánértesülése szerint a Városi Tanács lebontatni készül az épületet. A múzeum válaszából úgy tűnik, hogy valóban felmerülhetett a bontás a nagyon költséges felújítás miatt, azonban ezt az Országos Műemléki Hivatal nem engedélyezte. A Városi Tanács 1964-ben már megbízást adott a Tervező Vállalatnak a lakóház felújítási terveinek elkészítésére, mely 1965 év végén készült el. A múzeumi kialakításnak nyoma sincs, egyszerűen 7 lakás terve látható a rajzokon.

A múzeum 1965-ös beszámolójában azonban a következő évi fejlesztési tervekben szerepelt Babits (IV) Mihály szülőházában irodalomtörténeti állandó kiállítás létesítése. A múzeum 1965. október 3-án kérte a Babits emlékmúzeum engedélyezését a minisztériumtól azzal, hogy a kialakítás költségeit a Városi Tanács vállalta magára. 1966-ban megkezdődött a Kelemen–Babits-ház felújítása és az anyaggyűjtés az emlékkiállítás megrendezéséhez. A múzeum újsághirdetésben is keresett Babits-emlékeket. Kisebb-nagyobb ajándékok érkeztek is a létesítendő múzeum számára Babits tisztelőitől. A családtagok is számos emléket ajánlottak fel megvételre, vagy ajándékoztak a gyűjteménynek. Az Országos Széchenyi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum is kölcsönözött tárgyakat.

A Babits Mihály Emlékház megnyitására 1967. július 2-án került sor. A házat Illyés Gyula avatta fel. Babits (IV) István, a költő öccse is köszöntőt és köszönetet mondott. Az anyag összegyűjtését és Sára Péter forgatókönyve alapján a kiállítás megrendezését Vendel-Mohay Lajosné, Lucyka végezte. Ekkor még csak a földszinti négy szoba vált múzeummá, a ház többi részében ugyan úgy bérlakások voltak, mint 1966 előtt. A megnyitón négyszázan vettek részt. A vármegyeháza nagytermében irodalmi estre került sor, melyen Illyés Gyula, Csányi László és Kardos Pál mondott beszédet.

Már ebben az évben a múzeum fejlesztési terveiben megjelenik a ház teljes egészében múzeummá való alakítása A múzeum ötéves tervében kiemelten szerepelt a Babits-ház ügye. A kiállítás bővítése is felmerül, mivel a meglévő helyiségekben az Országos Széchényi Könyvtár által felajánlott Babits-könyvtárat nem tudták elhelyezni. A könyvtár 1973 végén kerül Szekszárdra. A múzeum megnyitása után az elkövetkező években a városba érkező fontos vendégek természetesen ellátogatnak az emlékházba, mint például 1969-ben a Kállai Gyula az országgyűlés elnöke.

Az 1974-es szakfelügyelői vizsgálat a kiállítást példás rendben találja. Kiemeli Vendel-Mohay Lucyka gyűjtőmunkáját, mellyel folyamatosan értékes anyagokkal gyarapodik a Babits-gyűjtemény. Tulajdonképpen ekkor jön létre a múzeum irodalmi gyűjteménye, mint különálló egység, a kéziratok, családi anyagok, levelek, dokumentumok, fényképek, könyvek gyűjtésével.

1975-júliusában az Előhegyen új utat alakítanak ki, mely az Angyal szurdikon vezetett át, veszélyeztetve a szurdik végében, a egykori a Kelemen-szőlő aljában álló keresztet, azaz „Cenci néni keresztjét”. Vendel Mohayné Lajosné figyelmének és munkájának köszönhetjük tehát azt is, hogy Cenci néni keresztjét a tamariszkusz bokorral ma emléktábla jelöli és őrzi.

A ház teljes egészében múzeummá alakításához szükséges nagyszabású felújítási munkák 1979-ben kezdődtek meg. A tatarozás 1981-ben fejeződött be. A költő születésnapján november 26-án újra megnyílt a földszinti kiállítás és fel avatták az emlékház udvarán Farkas Pál egészalakos, karosszékben ülő Babits-szobrát. A költő századik születésnapján, 1983. november 26-án Juhász Ferenc avatta fel az emeleti új kiállítást és a teljes egészében múzeummá vált Babits Mihály Emlékházat.

Babits Mihály születésének 125 éves évfordulóján, 2008-ban a ház szellemét és hagyományait tiszteletben tartó, mégis korszerű, interaktív elemekkel gazdagított kiállítás jött létre, amelyt jelenleg várja a látogatókat.

Lovas Csilla

A tanulmány teljes terjedelmében a „Különös emberi háló” Ami a Babits család levelezéséből kimaradt (Universitas Kiadó, Budapest 2006) című kötetben olvasható

 

Elérhetőségek

7100. Szekszárd, Babits utca 13.

Tel/fax: +36 74/312-154

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2017. július – Bátai aratókoszorú

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube