Az enyhén rejtélyes cím szereplői 1898 októberében "találkoztak" először Szekszárdon: a kiállításunk alapját képező új-guineai tárgyak ekkor kerültek a szekszárdi múzeumba. Gyűjtőik: Fenichel Sámuel, "a régész" és Bíró Lajos, "a bogarász" (entomológus) 1891 és 1901 között ismertettek meg bennünket a pápuák világával. Az összekötő kapocs közöttük, a szekszárdi múzeum alapítója, a lengyeli újkőkori település és temető első feltárója, a minden új iránt fogékony Wosinsky Mór, aki szerette volna ezt a világot szűkebb hazájában is bemutatni. E kiállítás elsősorban róla szól, pontosabban arról a kutatási módszerről, amelynek egyik hazai úttörője volt, és akinek a tapasztalataiból máig okulhat, aki hajlandó rá.

Wosinsky önmagát képezte régésszé, s ez olyan ember esetében, mint ő volt, néha sokkal hatékonyabb, mintha tudását bármiféle, "hivatalos" iskolában szerezte volna. Amikor elkezdte az ásatást 1882-ben Lengyelen, a "sáncon", igazából még nem is nagyon létezett itthon valódi régész-képzés: akit eléggé érdekelt a téma, a különböző, főleg természettudományokkal foglalkozó, "régésszé alakult" szakemberektől nyerhette a szükséges információkat: könyvből, levelezés útján vagy személyesen, illetve szerezhetett gyakorlati tapasztalatokat a feltárás során. Ez történt Wosinskyvel is: méltatói kiemelik, hogy szakirodalmi tájékozottsága rendkívüli volt, levelezése és személyes kapcsolatai kora jelentős tudósaival kiterjedtek szinte egész Európára, ami pedig az ásatási gyakorlatot s a közben szerzett tapasztalatokat illeti, megfigyeléseinek, eredményeinek jó része ma is helytállónak bizonyult.

Munkáját nem csak kora legmagasabb színvonalán végezte, hanem néha túl is szárnyalta azt, s ebben talán pontosan "önművelő" volta segítette, az, hogy mindenben az életszerűséget és az ésszerűséget kereste, sokszor elvetve néhány ismert kutató már-már dogmává merevedett elképzelését. Számára teljesen természetes volt, hogy a leletanyagot csakis együttesében és összefüggéseiben vizsgálja, hogy a kutatásba bevonja a természettudományok jeles képviselőit (antropológus, archeozoológus, archeobotanikus), megalapozva a hazai régészetben a napjainkban újjáéledt, a tudományszakok közötti együttműködést előtérbe helyező módszert.

Kíváncsiságát kielégítendő, "felfedezte" a ma oly divatossá vált "kísérleti régészetet": felépítve egyet a régi mintára, kipróbálta, használható volt-e az újkőkori "gödörlakás", foglalkozott a talált tárgyak: agyagedények, kő-, csont- és agancseszközök, ékszerek készítési technikáján kívül használatuk lehetséges módjaival. A készítéshez, használathoz szükséges munkákat saját kezűleg ki is próbálta: csontot fűrészelt kőeszközzel és fémfűrésszel, hogy lássa a két eszköz által hagyott nyomok közötti különbséget, és fa nyelet faragott az agancsszerszámhoz, bebizonyítani, hogyan dolgoztak vele.

Wosinsky éppen 120 éve fejezte be lengyeli ásatásait: a cikkek és a bemutatott anyag segítségével nem csak az ő, hanem Fenichel Sámuel, Bíró Lajos és az egykor élt pápuák emléke előtt is tisztelgünk.

Oldaltérkép