Naptár

2017 / augusztus <<
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
>>

Szolgáltatások

Múzeumbolt

Múzeumi boltunk 2014. március 18-án nyílt meg a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum központi, Szent István téri épületében.  Az ajándék-  és emléktárgyak, kiállítások anyagához kapcsolódó termékek szép környezetben tekinthetők és vásárolhatók meg. A boltnyitással együtt megújult a múzeum portája is.  

Több mint 300 féle termék, illetve 75 szakkönyv, kiadvány vásárolható meg az üzletben, melyek nagyobb részben saját készítésű és fejlesztésű gyártmány.  A kör igazán széles, hűtőmágnes, ceruza, poháralátét, jegyzetfüzet, matricázott bögre, kulcstartó és emblémás póló éppúgy megtalálható benne, mint műtárgymásolatok, illetve Tolna megyében élő népcsoportok hagyományait bemutató, neves népi iparművészek által készített néprajzi tárgyak. Német kékfestő textíliák, bukovinai szőttesek, sárközi szőttesek és kerámiák és  habán kerámiák kaphatók a múzeumi boltban. Ezen kívül ólomkatonák, a Petrits-család által gyártott gyertyák, gyöngyből-, bronzból, rézből készült ékszerek is bővítik a kínálatot. A kiállításokon látható tárgyi emlékek válnak kézzelfoghatóvá és vásárolhatók meg másolati, illetve modern formában, mintakincsüket felhasználva az üzletben. Ezzel egyfajta kulturális szolgáltatást, hiányt pótol a múzeum, hiszen az  igényes, minőségi ajándéktárgyak Szekszárdon és Tolna megyében keresett cikknek számítanak.

A központi épület mellett a Babits Emlékházban működő bolt anyagát is bővítettük, természetesen a hely szellemét idéző igényes emléktárgyakkal. Így már ott is kaphatók hűtőmágnesek, ceruzák, bögrék,  apróbb termékek.

A Wosinsky Mór Megyei Múzeum múzeumi boltja nyitvatartási időben, hétfő kivételével minden nap 10-17 óráig fogadja az érdeklődő vendégeinket. Cím: Szekszárd, Szent István tér 26. Telefon: 74/316-222.

 

Múzeumi bolt, terméklista bruttó árakkal

Múzeumi boltban árusított kiadványaink

 

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2017. augusztus – Avar kori poncolt karperec

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube