Naptár

2022 / június <<
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
>>

A hónap műtárgya

2014. október – az ónfedeles habán bokály titka

Az ónfedeles habán bokály titka

Néprajzi gyűjtemény

Leltári szám: 60.2.1 (régi: 12.934-9)

Ónfedeles habán bokály

A hutteriták vagy régi magyar nevükön habánok az 1500-as években meginduló németországi reformáció népi ágából, az anabaptisták közül kiváló vallási csoport volt, akik nevüket a tiroli Jakob Hutter-ről kapták. Zárt, őskeresztény elvek alapján szerveződő, szigorú erkölcsű, vagyonközösségben élő telepeket hoztak létre. Elvetették a csecsemők megkeresztelését, ugyanis a felnőttkori keresztség elvét vallották. Főként e radikális nézetük miatt gyakran üldözte őket az egyház és a világi hatalom. Diaszpóráik szétszóródtak Európában. Így kerültek Morvaországon keresztül a vallási türelméről híres Erdélyi Fejedelemség területére, illetve a magyarországi Felvidékre. Rendkívül ügyes mesteremberek voltak, akik a fajansz (habán) kerámia készítése mellett számos más ipart is nagyon magas színvonalon űztek. Akadtak köztük borászok, borbélyok, bábák, orvosok, patikusok, kőművesek, késesek, takácsok. Nem csoda, hogy a 16-17. században vallási nézeteik ellenére egy-egy nagyobb földesúr pártfogásába kerültek, aki saját birtokán különleges jogokkal ellátva letelepítette őket, hogy igénybe vegye szolgálataikat. Kezdeti megrendelőik így a főúri rétegből kerültek ki. A nemesi udvarházak megrendelései adták megélhetésük alapját, hiszen a gazdag udvartartások nagyon jó minőségű, magas színvonalon előállított háztartási eszközöket (kerámia edények, díszek, evőeszközök, kések, posztóáruk, kelengyék, bőr- és csizmadia áruk) igényeltek. Kerámiaművességük kiemelkedő volt. A Közel-Keletről származó fajansztechnika (azaz ónmázas technika) az Ibériai-félszigeten és Itálián át jutott el a kontinens belsejébe. A nehezen hozzáférhető drága festékanyagok és nagy szaktudást igénylő előállításuk miatt a fajansztechnika az európai kerámiaművesség csúcsának számított a 15-16. században. Az általában fehér alapmázra felvitt díszítőfestékeket fém-oxidokból állították elő. Jellegzetes ún. „ízzótűz-színek” jellemezték őket: mangánlila, (árnyalatai a barna és fekete is), türkizzöld (rézből), kobaltkék és antimonsárga, melyek a kiállított bokályon is előfordulnak. Központi alakja a növényi ornamensek között álló profán szimbolikájú szarvasbika, mely pusztán esztétikai díszítő funkciót töltött be a kerámián. A habán tárgyak nagy részén látható évszám valószínűleg a készítés évét jelenti. A sokszor művészien megrajzolt számjegyek a díszítés részét képezték. Gyakran helyezték el őket – mint a jelenlegi kerámián is az 1719-es számot – két-két párra bontva a központi díszítmény, akár állatmotívum két oldalán. A jelenleg kiállított tárgy titka abban rejlik, hogy feltételezhetően eredetileg egy füllel készített, ónfedéllel ellátott habán bokály volt, amit sérülése után szakszerűen megjavítottak és belőle egy csavaros ónkupakkal ellátott folyadéktárolásra alkalmas palackot készítettek. Ezt a feltételezést alátámasztandó érdemes alaposan szemügyre venni a tárgy alakját. A körte alakú, has és nyak között íves átmenetű bokály a középső és késői habán korszakra volt jellemző a 17. sz. végén és 18. sz. első felében. Valójában boros edényt jelentett, melynek tetejét az 1. képen látható fülhöz rögzített, csuklópántos lapos ónfedővel láttak el. Valószínűleg a kerámia füle letört, illetve nyakrésze rövidült meg. Erre utal, hogy a szarvas motívum agancsa hiányos, ugyanis a minta tetejét a javításkor rákerülő ónperem takarja el. Másik árulkodó jel, hogy a szarvas lába alatt vízszintesen körbefutó kék pikkelymotívumos szegélydísznek az állat feje felett meg kellett volna ismétlődnie, mintegy keretbe fogva a központi mintát. A sérült kerámiák javítására az ónozás kiváló eljárás volt. A megrongálódott részeket, kicsorbult peremeket fémmel lehetett pótolni. Ez történhetett a sérült bokály esetében is. Vélhetőleg letört fülének helyét hasa közepén csepp alakú óndarabbal pótolták, nyakára csavaros zárókupakot kapott, mely ónszerelék inkább a 2-3. képen látható palackokra és korsókra volt jellemző. Javítása természetes volt, ugyanis a habán fajanszedények drágaságuk és kiváló minőségük miatt mindig megbecsült presztízsértékű darabjai voltak a háztartásoknak, különösen akkor, ha valamely jeles alkalomra készültek. A kiállított bokály utóélete is kalandos volt. Gyűjtésének körülményei sajnos ismeretlenek. A két világháború között 12.934-9 leltári számmal a Wosinsky Mór Megyei Múzeum tulajdonában volt. A II. világháború végén a gyűjtemény többi anyagával együtt utcára került, mikor hadikórházat rendeztek be a múzeum épületében. A tárgyat Almádi Sándor őcsényi lakos hozta vissza a múzeumnak 1959. decemberében, sajnos már csak összetörve, darabokban. A restaurálás után állították vissza „eredeti” alakjában, és pótolták ki gipsszel a hiányzó részt.

Felhasznált irodalom: Katona Imre: Habánok Magyarországon. Gesta K., 2001.

Radványi Diána-Réti László: A habánok kerámiaművészete. Novella K., 2012.

Szöveg: Fuksz Márta

Grafika: Frankné Sági Apollónia

Bokály 2 Bokály 3 Bokály 4 Bokály 1

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2022. június – 19. századi párbajpisztolypár

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube