Naptár

2022 / július <<
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
>>

A hónap műtárgya

2015. november – A Babits család tajtékpipája

A hónap műtárgya

 

2015. november

 

A Babits család tajtékpipája

 

Országos Széchenyi Széchényi Könyvtár

Letéti napló, 41. szám

Megnevezés: 19. század végi tajtékpipa meggyfaszárral

 

A 20. század egyik legnagyobb hatású költőjére, a szekszárdi származású Babits Mihályra emlékezünk a Hónap Műtárgya sorozatban.

 

Leírás

A pipafej tajtékkőből készült. Fejrésze vékony, szájánál kiszélesedik, alul enyhén öblösödik. A perem alatti hornyolás mintegy harmada hiányos. Kupakja nincs. A perem alatt 7 mm-rel négy kibomló levél helyezkedik el. A pipafej hossza 6,5 cm. A pipa nyaka íves, a fejhez képest hosszú. A nyak és a fej találkozásánál áttört, csavarodó, több ágra bomló levél helyezkedik el. A nyaktag végét kívülről sokszögűre alakították, és fémkarimával lezárták. Ezen négy darab leegyszerűsített levél van. A perem alatti sávban szintén négy, felül kagyló formájú, alul kibomló levélmotívum helyezkedik el. A nyakának alján a fejtől kiindulóan 9 cm hosszan kiugró él található. A nyak hossza 10 cm. A pipa nyakrésze a szár felé egyre sötétedő árnyalatú, mélybarna színű, a többi része sárgásbarna. A pipakő hőhatására történt egyenetlen elszíneződése arra utal, hogy nem jól használták. A pipához tarozik még egy 9 mm magas, sárga tajtékgyűrű is, melyhez alul kis átfúrt ék társul. A szár meggyfából készült, világosbarna színű csutorával. A szár hossza 43 cm. A pipa a szecesszió stílusjegyeit hordozza, ez a stílus a 19. század utolsó évtizedeiben terjedt el. Amennyiben a kor behatárolása helyes, a tárgyat eredetileg Babits édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró vásárolhatta meg.

 

A tajtékkőből faragott pipa használata a 19. században terjedt el széles körben. Művészi szinten dolgozó pipametsző műhelyek sorakoztak a fővárosban. A Monarchia időszakában virágzásnak indult a tajtékfaragó ipar. Egy-egy szépen metszett pipa jelentős összegbe került, a korszak lelkesen dohányzó férfi elitje számára mégis egyfajta státuszszimbólummá vált.

 

Babits önéletrajzi ihletettségű, Halálfiai című regénye „A boldog gyerekkor” című fejezetének elején így ír pipával kapcsolatos, feltehetően gyerekkori élményéről.

 

„- Hozd el a pipámat! – szólt ilyenkor Miska.

A pipatórium benn állt a vizitszobában, amit most alig használtak: a zongora és a piros plüssgarnitúra közt, a halk sötétségben. A sötétség rémekkel volt tele; Imruska remegett a rémektől, s épp azért volt ő az, akinek naponta ki kellett onnan hoznia a pipát: mint ahogy Rárónak kellett neveznie hintalovát, mert nehezen mondta ki az r-et. Ez Miska nevelési elve volt: hámhoz törni a csikót. Miska, mint elfogult kocsis, kényszerült megfeszíteni a gyeplőt, hogy meg ne érződjön keze remegése. Imrus pedig, szegény kis katona, kit a zord hadvezér rettegett pontra küld, szívdobogva ment harcba az árnyakkal.

A nagy szobán át tapogatózva kellett keresni az utat; az álló “kleiderstock”, mint egy sötét óriás ijesztve meredt a sarokban; egy-egy nomád szék váratlan helyből orv ütéssel támadt az óvatlan térdre; a zongora, Anyi zongorája, csak sejtve aludt, mint titokzatos állat az őserdőben; pihegve a csöndben, mint régi dallamok szelleme; a szem kábult a feketeségtől; a kis test borzongott; az előrenyúlt kéz minden pillanatban újra elkészült, hogy valami rémbe ütközik.

A rövid pár lépés örök időkbe tellett.

S mintha mázsák szakadtak volna le melléről, mikor végre hirtelen kapással a jól ismert pipák tajtékfejeit érték ujjai. Milyen jól tudták már, melyikhez kell nyúlni! Lázas mozdulattal rántották ki meglazult bádognyaklójából, s aztán uzsgyé! semmire sem nézve, mindenbe beütközve, széket földöntve és ajtót becsapva egy-két ugrással vissza a megmentő világosságba! Ezt az idegfeszültséget nem lehetett tovább kibírni.”

 

Babits dohányos ember volt, leginkább szivarozott, ameddig ezt betegsége megengedte. Több képen is megörökítették szivarozás közben, pl. az 1923. május 22-i, Kosztolányi Dezsővel közös szegedi útjuk során, vagy Glatz Oszkár portréfestményén. Sárközi György leírása szerint Babitséknál „a kicsi lakásban gyakori volt a vendég. A teafőző állandóan üzemben volt. Ital, cigaretta, fontos tétele volt a háztartásnak. Babits maga szivarozott. Különösen azóta szokott rá, amióta valamelyik orvosa megtiltotta.” Cs. Szabó László is megemlítette visszaemlékezésében, hogy a költő „szerette a szivart, a feketekávét, egy pohár szódavizet ivott utána, nagyon szeretett moziba járni.”

Pipájának gyakorlati használatáról sokáig nem volt tudomásunk. 1931. április 28-a előtt pózolt vele Török Sophie kamerája előtt Illyés Gyulával. Vasy Géza a beállított kettős költő-portré párhuzamaként, ihletadó forrásaként hozta fel Székely Aladár nevezetes 1917-es, Adyt és Babitsot a Biblia lapozása közben megörökítő fotóját, amely a költő ágya fölött lógott.

A Pesti Napló 1929. május 19–i számában szerepel egy máshol még nem publikált képe: írógépelés közben szájában lóg a nevezetes pipa, a pipafejbe merőlegesen beleállított szivar parázslik. A Pesti Naplóban leközölt verse (Ritmus a könyvről), amelyhez a kép illusztrációként szerepel, kisebb vihart kavart. Kelevéz Ágnes hívta fel a figyelmet arra, hogy az első Könyvhét alkalmából írott versében Babits olyan verset közölt, amely összefoglalása nézeteinek. Ennek legfontosabb pillérei: az erőszak elítélése, háborúellenesség, a humanista erkölcs tisztelete, a múlt értékeinek megőrzése.

Az 1929-es fénykép választ ad a pipa szempontjából korábban értelmezhetetlen tajtékkorong szerepére is. Egyfajta szivarszűkítőként szolgált, vagyis ezzel a betéttel Babits egy nagyméretű szipkaként maga is használta pipáját. Az ismert fotók alapján egy apró változás megfigyelhető a tárgyon, a pipa csutoráját kicserélték. A képeken egy sötét színű, laposabb csutora szerepel, ma már egy világosbarna, kerek átmetszetű darab helyezkedik el a szár végén. Azt már nem lehet kideríteni, hogy a cserét még Babits végeztette el, vagy egy későbbi restaurálás során következett be a változás.

Babits ragaszkodott tárgyaihoz, különösen a szekszárdi őseihez kötődő darabokhoz. Budapesti lakásaiba, a többszöri költözés ellenére mindenhova magával vitte ezeket. Ilyen volt a dédapja által vásárolt kis szekreter, vagy az egykor Bécsben bálozó dédanyja spanyolfala. Ősei pipája is ebbe a sorba illik bele.

 

A család tajtékpipája a Babits Mihály Emlékház állandó kiállításában tekinthető meg.

 

Szöveg: Ódor János Gábor

Fotó: Retkes Tamás és WMMM Irodalomtörténeti gyűjtemény

 

Felhasznált irodalom:

A magyar pipa története – a magyar történelem a pipákon. Kiállítási katalógus. Szerk.: Haider Edit-–Orgona Angelika-–Ridovics Anna. Budapest, 2000.

Babits Mihály: Halálfiai. Budapest, 1927.

Cs. Szabó László: A tanítványok. In: Babits emlékkönyv. Szerk.: Illyés Gyula. Budapest, 1941. 83-86.

Kelevéz Ágnes: Babits Mihály abbahagyott tanulmányai. Holmi Online, 1990. március

„…Külön tér, külön idő…” Babits Mihály fényképei (Ikonográfia). Összeállította W. Somogyi Ágnes. Budapest, 1983.

Sárközi György: Hol élt Babits Mihály? In: Babits emlékkönyv. Szerk.: Illyés Gyula. Budapest, 1941. 217-224.

Vasy Géza: Illyés Gyula Babitsról. Kortárs Online, 2008. november

1_Babits_pipa_egész 2_Babits_pipafej_1 5_1931_Babits_Illyés 6_1931_Babits_pipával 8_Székely_Ady_Babits_1917 9_1929_babits_pesti_napló

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

Kövess minket"

Facebook Youtube