Naptár

2021 / május <<
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
>>

A hónap műtárgya

2020. december – A pannonok szarvasa

Hónap műtárgya

  1. december

 

A pannonok szarvasa

 

Gímszarvas bika agykoponyával egyben lévő agancspárjának megégett darabjai

 

Régészeti gyűjtemény, 2014.3.212.1.

 

Lelőhely: Szekszárd Alsóvárosi temető

 

Anyaga, leírása: trófea, a koponyának a nyakszirtcsont-homlokcsont vonalától hiányoznak az alsó csontjai. Körben jól láthatók a varratfelületek, ami arra mutat, hogy az alsó részt nem levágták vagy letörték, hanem az anatómiai sajátosságokat kihasználva egyszerűen leszedték a feleslegesnek ítélt részeket. A lelet egy nem túl erős, 5–6 éves, nagy, széles terpesztésű, majdnem lombár agancsú, jellegzetesen keleti típusú bikához tartozott, ami a Kárpát-medencében jelenleg is a Dél-Dunántúlon fordul elő. A szárakon jégág és középág nem volt, csak végén a 4-es korona. Az átlagosnál kisebb körméretek alapján a jószág egy nem jó eltartóképességű, vagy nyíltabb területen élhetett. A csontok állapota, a felszín kopottsága arra utal, hogy a trófea nem friss vadászzsákmány, a gödörbe kerülése előtt már hosszú ideig használatban, a felszínen volt.

 

Viszonylag gyakori, hogy szarvasok csontjai kerülnek elő az őskori feltárásokon, hiszen ez a nagyvad szinte minden korszakban a vadászott állatok közül az egyik legfontosabb, legsokoldalúbban felhasználható táplálék és nyersanyagforrás volt. Húsát ételként fogyasztották, csontjait, agancsát szerszámok alapanyagának, bőrét ruhaként, szíjként használták. Azonban van a leleteknek egy jól megfogható köre, ahol a szarvasagancsok következetesen égett környezetben, szövőszéknehezékekkel, orsógombokkal kerülnek elő, ami azt mutatja, hogy ezekben az esetekben jóval többről van szó. Szekszárdon, az Alsóvárosi temető bővítését megelőző régészeti feltáráson a 212. számú gödörben az erősen paticsos rétegben egy gímszarvas agykoponyával egyben lévő agancspárjára bukkantunk. Az agancs szokatlan módon, nem a gödör alján, hanem fölötte mintegy 30 centiméterre feküdt az égett betöltésben. Alatta egy közel 10 centiméteres hamus, erősen égett réteg volt, ami fedte a gödör alján lévő 20 centiméter vastag, kemény, barna, betöltést, amelyben a homlokcsont előtt összeroppant edények töredékeit, csonkagúla alakú szövőszéknehezéket, a gödör déli falánál pedig két orsógombot figyeltünk meg. A kerámiatöredékek a formai párhuzamok alapján jól keltezhetők a Kr. e. 7–6. századra, Pannónia kelták előtti, iráni eredetű őslakóinak időszakára. Az áldozati gödörbe helyezett agancsok az erős hőterhelés miatt elgyengültek és letörtek. Az agykoponya körüli átégett rétegben fűfélékhez tartozó egyszikű növények nagyon élesen kirajzolódó levelének és szárának hamus maradványai voltak, ami arra utal, hogy az égetés és elfedés valamikor a nyári-őszi vegetációs időszakban történt, ami a leletegyüttest a betakarítás időszakához kapcsolódó rituálékhoz köti. Az újabb megfigyelések különösen szerencsés és komplex módon világítanak rá arra az ellentmondásra, hogy a szarvasbika trófeája körül nem a férfiak vadászattal kapcsolatba hozható tárgyai kerültek elő, hanem kifejezetten a nőkhöz, a női tevékenységhez tartózó eszközöket, szövőszéknehezéket, orsógombokat találtunk ott. A női jegyek, a termékenység és az agancs a szarvashoz kapcsolódó szakrális képzetek ősiségére, valószínűleg a 15.000–17.000 éves Lascaux-i barlangrajzoknál is korábbi időszakra mutatnak vissza, amikor még a rénszarvas volt a meghatározó, ahol a nőstényeknek is agancsa van. A régészeti és környezeti adatok együttesen pedig arra mutatnak, hogy az utolsó eljegesedés utáni felmelegedés során a rének északabbra szorultak, a szélesebb körben elterjedő és gyorsan szaporodó gímszarvas vette át a vezető szerepet, s a női termékenységhez tartozó képzetek egy része is erre a fajra szállt át. Így válik érthetővé például az is, amikor a magyar eredetmondában a Meotisz mocsaraiban az ünőt űző Hunor és Magor egy olyan csodaszarvast követ, amely csak a hím állatokra jellemző agancskoronát visel. Van, aki a jelenetben ősi magyar hagyományt lát, míg mások a nyugati forrásból való átvétel mellett érvelnek, a csodaszarvast pedig a csillagos ég jelképének gondolják. A néphagyományban széles körben azt tartják, hogy a csodaszarvas homlokán a hajnalcsillag, vagyis a Vénusz ragyog, szügyén a Hold, két szarva között pedig a Nap van. Az utóbbi évek régészeti leletei egészen új megvilágításba helyezik a kaukázusi és a sztyeppei népek körében évezredeken át általánosan kedvelt szarvasokkal kapcsolatos szertartásokat, ábrázolásokat.

 

Szabó Géza

Nőkhöz kötődő tárgyakkal eltemetett gím trófea a pannonok Kr. e. 7–6. századi településén

 

Az elszenesedett maradványok a női termékenység nyár végi ünnepkörére és arra az ősi időszakra utalnak, amikor még a rénszarvas volt a meghatározó, ahol a nőstényeknek is agancsa van

 

A Kaukázusban élő, az iráni népek közé tartozó oszétoknál a szarvas tisztelete ma is rendkívül erős, agancsa nem kerülhet a földre, azokat a szent barlangjaik emelvényein halmozzák fel

 

Csodaszarvas vadászatának ábrázolása a szekszárdi leletekkel nagyjából egyidős kaukázusi Koban kultúra övén

 

A Csodaszarvas-monda László Gyula alkotásán

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

Kövess minket"

Facebook Youtube