Wosinsky Mór
Múzeum

2021. december – A mucsi bronzkincs

Hónap műtárgya 2021. december

A mucsi bronzkincs

A középső bronzkori mészbetétes edények népéhez tartozó női vezető földberejtett ékszerei és ruházatának díszei

Régészeti gyűjtemény, Ö.90.51.1-60.

Lelőhely, az előkerülés körülményei: A Mucsi határában, a Donát-patak mentén a szántásban talált leleteket Hohmann András ajándékozta a múzeumnak.

Anyaga: A hatvan bronz tárgyból álló kincsleletben az egységesen bronzból készült díszítmények technológiai szempontból két csoportra oszthatók: kalapálással készült (spirálisan tekercselt gyöngyök, pitykék, korongfejű tű), valamint öntött tárgyakra (fordított szív-, félhold- és Ω alakú díszek).

A Mészbetétes edények népének kultúrája területén eddig mintegy kéttucatnyi, a mucsihoz hasonló kincslelet került elő. A jellegzetes, következetesen ismétlődő összetétel arra mutat, hogy ezeket nem valamilyen váratlan esemény kapcsán ásták el, hanem rendszerszerűen ismétlődő alkalomhoz kötődően kerültek földbe. Az együtt elrejtett tárgytípusoknak a széles területen szinte azonos formavilága arra mutat, hogy ezek a leletek együttesen és külön-külön is nem csak egyszerű díszek voltak, hanem meghatározott jelentést és üzenetet hordoztak. Az archaeometallurgiai vizsgálatok eredményei arra mutatnak, hogy bizonyos tárgytípusoknál következetesen hiányzott a nyoma annak, hogy az elhunyttal együtt azokat is a máglyára helyezték volna, míg másoknál – akár egyetlen kincsleleten belül is – égésnyomokat lehetett megfigyelni. Ezért felmerült az a kérdés, hogy lehetett-e a tárgyaknak olyan csoportja, amelyet a temetkezés során külön kezeltek, ha igen, akkor ennek milyen okai lehettek?

A mészbetétes edényekkel, hamvasztással temetkező közösség leletei között a ritkán előforduló csontvázas sírok feltárásakor tett megfigyelések, az edények és a korabeli kis agyagfigurák mintájára készült viseleti rekonstrukciók alapján jól látható, hogy a kincsleletben talált tárgyak egy része a fej (pitykék), a nyak ékszerei (fordított szív-, félhold alakú csüngők, spirálisan tekercselt gyöngyök), a lemezfejű tű pedig a ruha összefogására szolgált. Ugyanakkor a korong alakú-, vagy a kiszélesedő közepén átlyukasztott, visszahajló végű csüngők a ruhára varrt elemek voltak. Ebből a szempontból is érdekes, hogy az utóbbi tárgytípusok csak ritkán kerülnek elő a sírokból, míg a mintegy kéttucatnyi ismert kincslelet fej- és nyakékszerei (pitykék, fordított szív-, félhold alakú csüngők, spirálisan tekercselt gyöngyök, bepödrött végű nyakperec) például a bonyhádi bronzkori sírokban is előfordultak. A kincsek és a sírmellékletek ilyen jellegű megoszlása a Mészbetétes edények népe kultúrája egész területén jellemző, a ruhára varrt korong alakú csüngők, a kiszélesedő közepén átlyukasztott, visszahajló végű csüngők azonban szembetűnően kevés esetben kerültek az elhunyt mellé.

A ruhára varrt díszek közül a kiszélesedő közepén átlyukasztott, visszahajló végű csüngőket a szakirodalomban horgony, fecskefarok-, bajusz alakúnak egyaránt nevezik, ami egyértelműen jelzi, hogy nem csak a tárgytípus elnevezésében, de esetleges szerepével kapcsolatban is teljes a bizonytalanság. Pedig a tárgyak elrejtésének lehetséges okai tisztázásához, a sírmellékletek és a kincsleletek összetétele között jól látható különbségek értelmezéséhez elengedhetetlen lenne egyértelműen meghatározni ennek a csüngőtípusnak a szerepét is. A szerkezetüket tekintve középen szélesebb, a végek felé elvékonyodó és ellentétes irányban, de mindig tükrösen és kifelé tekeredő végződésű tárgyak konkrét természeti előképre vezethetők vissza: formájuk valójában a tehén méhét utánozza, s így a termékenységre, születésre, bőségre utalnak. Jelentésükben pedig Mezopotámiában a Kr. e. 5 évezred közepétől, az Ubaid periódustól követhetőek, ahol Ninhurszag, a születésért is felelős anyaistennő jelképeként az ábrázolásokon gyakran látható az állati szervet jelképező Ω, számos esetben pedig magát az istennőt is már csak egy oltárra helyezett Ω -val jelzik. Ezért a kiszélesedő közepén átlyukasztott, visszahajló végű csüngők megnevezésére pontosabb és kifejezőbb a nemzetközi irodalomban is értelmezhető uterus alakú dísz kifejezés használata, vagy a jelentésére egyértelműen utaló Ω (omega) alakú dísz elnevezés. A mucsi kincsleletben is legnagyobb számban előforduló Ω alakú dísz ókori keleti párhuzamai egyben a két távoli terület közötti szoros kapcsolatrendszerre is felhívják a figyelmet. A megfejtett értelmezés alapján pedig az is látható, hogy ezek a termékenységet jelképező díszek ruhára varrva magára az istennőre utaltak. Valószínűleg ezért nem kerültek ezek az öltözetek és hozzátartozó jelképek a közösségben kitüntetett, vezető szerepet betöltő nők halálakor a személyes testékszerekkel együtt a máglyára, azokat mintegy áldozatként visszaadták az anyaföldnek. Így kerülhetett mintegy 3600 évvel ezelőtt a Donát-patak partjára a most bemutatott kincslelet is.    

                                                                                                                               Szabó Géza