Naptár

2022 / január <<
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
>>

A hónap műtárgya

2022. január – Gereben Decsről

HÓNAP MŰTÁRGYA 2022. JANUÁR

Gereben Decsről

Néprajzi gyűjtemény, gyarapodási napló száma: 8/2021.

Méretek:

magasság: 14 cm

szélesség: 27 cm

hosszúság: 93 cm

Leírás: tölgyfából készült, csak székre vagy állványra rögzítéssel használható, fogó és kengyel nélküli szegrózsás típus. Szegrózsáját abroncsolás fogja össze, melyet faragás keretez. A szegrózsa jobb és baloldalán faragással keretezett mezőben „Sándor Pál” illetve „1848”-as évszám. Sándor Pál 1820. november 22-én született Decsen Sándor Pál és az őcsényi származású Görcsös Erzsébet gyermekeként. A tárgy generációról generációra a családban öröklődött, 2021 őszén került a néprajzi gyűjteménybe Tikos Sándortól.

A gereben elnevezés az egész magyar nyelvterületen általános, de Erdélyben, a honti-, nógrádi tájakon héhelnek is nevezték. Ez az elnevezés az azonos jelentésű német Hechel szóból származik. A gereben eredetileg lapát alakú, nyeles faeszköz volt, melynek szélesebb részébe egy-két hegyes szegsort vertek. A falapba vert szegrózsás típus Nyugat-Európában alakult ki, Magyarországon a 12–13. században jelent meg és szorította ki az eredeti típust, át véve annak nevét is. Három változata alakult ki: a szegrózsás, a szegsoros és a sörtés. A használata vízszintes helyzetben székre, teknőlábra kötve is történhetett, vagy ferde állásban kézzel és lábbal megtartva. A maroknyi rostcsomókat a szegrózsába vágták és kihúzták, így kiszaggaták belőle a csomósodásokat, a pozdorját. A művelet után fonásra kész kifésült rostanyagot kaptak.

A magyar paraszti textilkultúra két fő alapanyaga a len és a kender volt, utóbbi volt a legelterjedtebb. A kender (Cannabis sativa) keletről származik, vadon termő fajtája a dél orosz síkságon tenyészik. Innen terjedt Európába, már Homérosz is megemlékezik róla. Kétségkívül a népvándorlásnak is jelentős szerepe volt az elterjedésében.

A magyarság már a honfoglalás előtt ismerte a kendert és feldolgozásának módjait, a kender, tiló, csepű, szösz honfoglalás előtti török jövevényszavak.

A magyar parasztság gazdálkodásában évszázadokon át jelentős szerepet töltött be a kender feldolgozása. A családi és gazdasági szükségleteket szinte teljesen biztosítani tudták ezzel. A hagyományos technikával végzett kendermunka rendkívül időigényes volt, egy méter kendervászon elkészítése a vetéstől a szövés befejezéséig 25–30 munkaóra. A kendermunkák az időbeosztás tekintetében szinte tökéletesen illeszkedtek a mezőgazdasági munkák holt idényeihez, csak 16–18%-a esett a nyári munkák idejére. A kenderfeldolgozás tipikus női munka volt, de sok helyen megfigyelhető volt és előfordult, hogy a fonalat takácsokkal szövették meg.

A kendert mindig a legjobb minőségű földbe vetették, a falvak határában általában közel a településhez egy tagban jelölték ki a kenderföldeket. Vetési idejét Szent György hetéhez, Zsófia naphoz, áldozócsütörtök és pünkösd hetéhez kapcsolták. Vetés után 12-14 hétre érett be. A betakarítás módja a nyüvés volt, a kenderszálak gyökerestől való kihúzása a földből.

Nyüvés után következett az áztatás, mely történhetett álló és folyóvízben, e célra ásott gödrökben. Az áztatás 8–10–12 napig tartott. Az áztatásra ügyelni kellett, ha keveset ázott, akkor nem vált le töréskor a fás szövet, a pozdorja, ha túl ázott akkor gyengék lettek, szakadoztak a rostok. A törő munkák legáltalánosabb eszköze a tiló volt. Használták még első, alapozó törésre, főleg, ha vastag volt a kender külső fás része, a kölyűt, a környékünkön zupunak nevezték.

A legapróbb pozdorjadaraboktól is megtisztított rostot marokba, fejekbe összehajtva 4–10 napig különböző anyagokból készített lében áztatták, majd kimosták. A szöszcsávázás célja kettős, egyrész puhábbá, selymesebbé tette a rostszálakat, másrészt színezte, sárgította azokat. A lé kukoricadarát, korpát, főtt sárgatököt, savót, kovászt, sót és hamut tartalmazott. Miután az áztató lé megposhadt, megsavanyodott, megkelt benne a szösz, s ettől az erjedéstől mosás után puha, sima, selymes tapintású lett.

Ezután következett a rostfésülés, vagy gerebenezés. A gerebenezés során különféle minőségi osztályokra válogatták szét a rostanyagot. Általában két három felé osztályozták a rostot, de voltak helyek, ahol jóval több féle osztályozást alkalmaztak. A finomabbakból készültek a különféle ruházati, háztartási vásznak, a durvábbakból a gazdaságba kellő zsákvászon, ponyva anyagok. Ezután következett a rostok fonása, majd a szövés.

 

Felhasznált irodalom:

Magyar Néprajzi Lexikon II. és III. kötet. Szerk. Ortutay Gyula. Budapest.1981.

Magyar Néprajz II. Gazdálkodás. Szerk. Szilágyi Miklós. Budapest. 2001.

Baptizatis in Ecclesia Helveticae Confessioni Addictorum Detsiensium Anno Domini 1773

A decsi református egyház keresztelési anyakönyve 1773–1844.

 

 

Szöveg: Csapai János

Fotó: Retkes Tamás

 

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2022. január – Gereben Decsről

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube