Wosinsky Mór
Megyei Múzeum

A mözsi 5. századi temető feldolgozása

Egy Kr. u. 5. századi közösség kialakulása Pannoniában 

A PloS ONE folyóiratban jelent meg a Mözs-Icsei dűlő lelőhelyen feltárt, 5. századi közösség temetőjének részletes elemzése, amely régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok eredményeit integrálta. A kutatásokra a Vida Tivadar és Corina Knipper (Curt-Engelhorn-Zentrum Archäometrie, mannheim) által vezetett NKFIH/OTKA – DFG nemzetközi projekt keretében került sor.

 

A Kárpát-medence népvándorlás korán belül is különösen mozgalmas időszaknak számít a hun kor, mely a 4. század végétől az 5. század közepéig tartott. A hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannonia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. A viharos időszakban közösségek szakadtak szét és gyakran többféle forrásból újak kovácsolódtak, amikor újonnan érkezett csoportok letelepedve a helyi népesség maradványaival együtt új településeket hoztak létre. A Tolna megyei Mözs-Icsei dűlő temetője 96 sírjával az 5. századi Pannonia egyik legnagyobb és legérdekesebb lelőhelye, ahol bizonyos jelenségek alapján (padmalyos és padkás írok, római téglasírok, 50 %-os mesterséges koponyatorzítás) a régészeti kutatás már korábban is eltérő kulturális hátterű csoportok együttélését feltételezte, ám mindezidáig részletes, komplex elemzésére nem került sor. 

A publikált tanulmányban a régészeti jelenségek, fizikai antropológiai adatok és az emberi csontmaradványokon mért izotópos (Sr, N, C és O) vizsgálatok eredményei együttesen kerültek kiértékelésre. A stroncium izotóp szintje alapján megállapítható, hogy az egyén az adott geológiai környezetben helyi vagy idegen eredetű-e, a szén izotóp a növényi, a nitrogén izotóp elsősorban az állati eredetű táplálékforrások jellegének és arányának meghatározását teszi lehetővé. 

A mözsi temetőben a személyes mobilitás vizsgálatára alkalmas Sr87/Sr86, valamint a táplálkozásra vonatkozó δ13C és δ15N vizsgálatok eredményei és a régészeti jelenségek összevetésével több csoport is elkülöníthetővé vált. A temető alapítása nem-helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannoniai, késő római tradíciókat (téglasírok) folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel később egy mind Sr87/Sr86 értékében, mind kulturális hátterében idegen, de feltehetően együtt mozgó, nagyobb csoport, akik magukkal hozták a padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját. 

Az együttélés során a következő generációban a koponyatorzítást már az egész közösség átvette, a helyi Sr87/Sr86 értéket mutató gyerekek koponyáján minden esetben megfigyelhetőek voltak a nyomai. A δ13C, δ15N vizsgálatok eredményeként megállapíthatók voltak a táplálkozásbeli különbségek a nemek és korcsoportok között. A δ13C értékek alapján kijelenthető, hogy a közösség nagyobb mértékben fogyaszthatott kölest, amelyet a korábbi időszakokban inkább takarmányként hasznosítottak, ám talán éppen a római mezőgazdasági struktúrák szétesése miatt, a könnyen termeszthető növény emberi táplálkozásában betöltött szerepe felértékelődött.

A mesterséges koponyatorzításnak nevezett testmódosító eljárás Közép-Ázsia, illetve a Fekete-tenger menti sztyeppei régió irányából keleti népcsoportokkal érkezett a Kárpát-medencébe, és az 5. században – a hun korszakban és az azt követő évtizedekben – élte virágkorát. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy a szokást különböző származású és társadalmi státuszú egyének gyakorolták, széles körű elterjedésében a hun kori elit játszhatott fontos szerepet. A mesterséges koponyatorzítás eszköz a társadalmi identitás létrehozására és fenntartására, valamint rang, etnikai, családi vagy más csoportidentitás kifejezésére. A koponya formájának módosításában kifejezésre jutó kollektív identitás alapot szolgáltathatott különböző kulturális és biológiai eredetű csoportok együttműködéséhez.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy rendkívül befogadó közösség képe rajzolódik ki, mely eltérő hátterű csoportok és személyek integrálására képes, s bár kulturálisan és feltehetően szociálisan is az idegen elemeket hordozó csoport tűnik dominánsnak, merít a hely, késő római hagyományokból is.

 

A cikk megírásában az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének (Vida Tivadar, Koncz István és Rácz Zsófia), a Wosinsky Mór Múzeum (Ódor János Gábor), az ELKH Archeogenetikai Laboratóriumának (Mende Balázs) és a mannheimi Curt Engelhorn Zentrum für Archäometrie (Corina Knipper, Sandra Kraus Robin van Gyseghem és Ronny Friedrich) munkatársai működtek együtt.

 

A 2020. április 29-én megjelent tanulmány itt érhető el.

https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0231760