Wosinsky Mór
Múzeum

Megemlékezés a doni hősökre

Tisztelettel emlékezve a hősökre a doni katasztrófa 80. évfordulóján

Géczy Béla magyar királyi tüzéralezredes fotóalbuma (I. rész)

1986 decemberében került az újkortörténeti gyűjteménybe Géczy Béla magyar királyi tüzéralezredes fotóalbuma, amelyet – néhány térképvázlat és dokumentum kíséretében – Ordas Iván írótól vásárolt meg a múzeum. Ordas Iván író, újságíró, számos történelmi regény szerzője, 1928-ban született Budapesten, 1960-tól egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig Szekszárdon élt. Ordas Iván édesanyjának legfiatalabb bátyja volt Géczy Béla magyar királyi tüzéralezredes. Géczy Béla (1902–1986) részt vett a Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásában, az erdélyi bevonulásban, valamint a délvidéki harcokban. 1942–1943-ban Voronyezsnél a beosztása tábori tüzérosztály-parancsnok volt a magyar királyi 9. könnyű hadosztálynál (2. magyar hadsereg, III. hadtest). Megkapta a délvidéki, az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai emlékérmet, az arany szolgálati keresztet, a Pro Patria érmet, a Tűzkeresztet (szalagján két pánttal), kormányzói dicsérő elismerést a hadiszalagon kardokkal (arany és ezüst), a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét és a Magyar Érdemrend ékítményes lovagkeresztjét. 1945-ben Pozsony fölött, a történelmi magyar határszélen adta meg magát, mondván, hogy csak az ország területének védelmére esküdött fel. Négy évet töltött szovjet hadifogságban, majd Budapesten az egyiptomi (EAK) nagykövetség gépkocsivezetőjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.

A Német Birodalom 1941. június 22-én indította meg a Barbarossa fedőnevű hadműveletét a Szovjetunió ellen. Nem sokkal később – Kassa bombázását és egy gyorsvonatot ért támadást követően – Magyarország és Oroszország között is beállt a hadiállapot, azonban ekkor még nem volt kifejezett német kérés a magyar katonai részvételt illetően. Az önkéntes segítségnyújtást viszont a németek természetesen elfogadták, így Magyarország is részt vett a Szovjetunió elleni offenzívában 1941 nyarán. 1941–1942 telén megváltozott a helyzet, mert a Szovjetunió ellentámadása jelentősen visszavetette a német csapatokat. Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter január 6-án Magyarországra érkezett és a tárgyalások során sikerült kicsikarnia azon ígéretet, miszerint az ország „lehetőségeinek végső határáig” részt vállal a háborúból a keleti hadszíntéren. A részletek tisztázása már Wilhelm Keitel vezértábornagyra várt, aki végül kompromisszumot kötött a magyar kormánnyal. A megállapodás értelmében egy hadseregparancsnokság alárendeltségében kilenc gyalogdandárt, egy páncélos dandárt és egy repülőköteléket kívántak a frontra küldeni. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg élére Jány Gusztáv vezérezredest nevezték ki, összlétszáma 207 ezer fő volt, azonban a harcoló alakulatok létszáma nem érte el a 120 ezer főt. A katonai vezetés igyekezett tartalékolni – a fegyverzet és a felszerelés mellett – a katonailag legértékesebb korosztályokat egy esetleges katonai-politikai összeomlás esetére, ezért a 2. magyar hadseregben magas volt a póttartalékosok (35–45 év közötti korosztály), a nemzetiségiek (20%) és a munkaszolgálatra kötelezettek (10%) aránya. A részleges mozgósítás az ország teljes területét érintette azért, hogy egyformán terheljék a kilenc honvédkerületet. A kivonuló három hadtest (III. szombathelyi, IV. pécsi és VII. miskolci) parancsnoksága alá három-három hadosztály tartozott. A III. hadtesthez a 6., a 7. és a 9. könnyű hadosztály tartozott, a IV. hadtesthez a 10., a 12. és a 13. könnyű hadosztály, a VII. hadtesthez pedig a 19., 20. és 23. könnyű hadosztály.

Géczy Béla alezredes a 9. könnyű hadosztálynál teljesített szolgálatot, mint tüzérosztály-parancsnok. A fényképalbumában található képek bepillantást engednek a hadosztály alakulatainak (hadosztályparancsnokság, 9. könnyű tüzérezred, hadosztály-közvetlenek, 17. gyalogezred és 47. gyalogezred) mindennapjaiba 1942 áprilisától egészen 1943. január 26-ig. A III. hadtest – így a 9. könnyű hadosztály alakulatai is – az első csapattestek között érkeztek ki a keleti hadszíntérre 1942 tavaszán, ugyanis már május végén fel kellett váltaniuk a 2. német hadsereg két hadosztályát (körülbelül 60 km hosszú arcvonalon). A 2. hadsereg csatlakozott a nyári (1942. június 28-án indított) német offenzívához, és azt a feladatot kapta, hogy Kurszk térségétől indulva jusson ki a Don folyóhoz. A Blau hadműveletben a III. hadtest három könnyű hadosztálya vett részt német csapatokkal kiegészítve (VII. német hadtest 16. gépkocsizó és 387. gyaloghadosztálya). A 9. könnyű hadosztálynak az offenzíva során Kurszkból kiindulva Tyim előtt kellett támadnia. Ez a szakasz volt a szovjet védelem legjobban megerősített része, ezért Tyimet csak a támadás negyedik napján, július 2-án sikerült elfoglalni. A 9. hadosztály súlyos árat fizetett a városért, elveszítette személyi állományának mintegy 20%-át. A III. hadtest Sztarij Oszkol irányába folytatta a támadást, átkelve az Oszkol folyón végül július 7–10. között jutott ki a Donhoz, közel 3000 fő veszteséget szenvedve.

 

Felhasznált irodalom:

• Kozári József – Vizi Sándor: A 2. magyar hadsereg a Donnál. Acta Academiae Agriensis, Sectio Historiae XXXVII (2010) 217–255.
• Molnár András – Szabó Péter: Zalai honvédek a Donnál. A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály története fényképeken, 1942–1943. Zalaegerszeg 2013.
• Ordas Iván: Osztályidegen voltam Magyarországon. Új Forrás 28 (1996) 3. sz. 62–72.
• Ravasz István: A 2. magyar hadsereg. In: Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században I. Szekszárd 1996, 350–396.
• Romsics Ignác (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Budapest 2011.

 

Fényképek és térképek: Wosinsky Mór Múzeum Újkortörténeti Gyűjtemény archív fotó és dokumentum gyűjtemény

Szöveg: Mácsainé Iván Éva