Irodalom Háza
Mészöly Miklós
Háza

Mészöly Miklós kiállítás

Wernitzer Júlia – PIM főigazgató helyettese – megnyitó beszéde

A szikár tereptérképész – Mészöly Miklós helyei

A helyek, ahol otthon volt – Szekszárd és környéke, Buda, a Városmajor, Kisoroszi – Mészöly Miklós életének, de prózájának is kultikus színtereivé váltak, miközben pontos, leíró szikárság áradt belőlük, éppúgy, mint magából az íróból. A külső helyek, helyszínek műveiben belső lélek-térré transzformálódtak. E közép-európai tér és táj Mészöly pályájának kísérője és egyben élettere éppúgy, ahogyan Danilo Kišnek is az. Hiszen mindkettőjük életművében megmutatkoznak, hangsúlyt kapnak az elrajzolódott közép-európaiság jegyei, amely nem létezhet e külső és belső tájak egymásba alakulása nélkül. Mészöly önéletrajzi motívumokban gazdag prózájától elválaszthatatlan a dél-dunántúli régió, a Pannon táj. Az itt kiállított tablók egyikén meg is jelenik az a gondolat, amely a műveiben kirajzolódó imaginárius helytörténet alapja: „(…) a táj továbbra is csábítóm maradt. (…) Mindig vonzott, hogy az írásaim mögöttes mondanivalójához a természetnek ebből a némaságából is megpróbáljak kikódolni valamennyit.” Az itt látható kiállítás tablói többek között e némaságot bírják szóra. Hiszen ha valami jelképes Mészöly pályájának a személyes síkján, az ez a legköznapibb módon kijelölt életterep; egy dunántúli présház, egy budai szoba, vagy egy szentendrei szigeti faház csendje és békéje.

„Mészöly Miklós írásaiból fokozatosan egy hajszálfinom erezetű panoráma, aprólékos vízrajz és topográfia teljesedik ki előttünk, melyben nemcsak e térség és e világ belső arculata válik felismerhetővé, hanem a karcolásnyi jeleket, tollvonásokat felrajzoló tereptérképész szikár alakja is.” – írja Mészöly-monográfiájában Thomka Beáta.

Az író hagyatékának egy részét – a szobák bútorzatát, szőnyegeit, dísztárgyait, könyveit, festményeit és kéziratokat – Polcz Alaine, Mészöly felesége ajánlotta fel a város számára, amelyek jelenleg is itt láthatóak. Bemutatják nekünk az író külső élettereit. A kiállítás részleteiből viszont egy finoman erezett belső, írói tér-kép rajzolódik ki Lovas Csilla irodalomtörténész és Frankné Sági Apollónia grafikus munkája nyomán… A Mészöly ház kiállítását a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatta a Magyar Irodalmi Emlékházak megújulása program keretében.

„Szép az, amikor a létezés lelassul”, írja Mészöly az Adagio, karácsony című írásában, majd így folytatja: „mikor a fokozhatatlan száguldás – Giordano Bruno pontos gondolat-látomásához igazodva – fölismerhetetlenül simul bele a mozdulatlanságba.”
Az emlékszoba, az emlékház, a múzeum, de a kiállítás is ilyen: mozdulatlanságba simuló lelassult létezés. Ha nézem, ha őrzöm emlékemben, ha olvasom, ha látom, ha hallgatom, a lelassult létezés mozdulatlansága valóban szépség lesz.

E mozdulatlan időtlenségről egy személyes élmény jut eszembe, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel. Mészöly Miklóssal néhányszor személyesen is találkoztam, a Városmajorban, Kisorosziban, de legemlékezetesebb találkozásunk Bécsben volt, ahol egy felolvasóesten vett részt több magyar íróval együtt. A felolvasás után egy nagyobbacska társaság beült egy kiskocsmába, iszogatni, beszélgetni. Az írók, tanárok, egyetemisták, vegyesen. Amikor záróra lett, akkor közösen elhatároztuk, a Halmgasséba megyünk, a lakásunkba, hogy ott folytathassuk a beszélgetést. Kifelé menet a kocsmából egy osztrák diáklány ránézett Mészöly Miklósra, aztán odafordult hozzánk és azt kérdezte: Ugye a fiatalember is velünk tart, és Mészöly felé intett. Igen, a fiatalember is – válaszoltuk neki.
Az a fiatalember akkor már hatvan éves múlt. Én ennek a fiatalembernek mozdulatlan, időtlen képét őrzöm emlékeimben. És ha megnézik a kiállítást, Önöket is megérinti majd ez az időtlen mozdulatlanság, amire egyetlen szavunk van: szép.

A kiállítást ezennel megnyitom, kérem, tekintsék meg!
Wernitzer Júlia

 

Képek a megújult kiállításról