Irodalom Háza
Mészöly Miklós
Háza

Mészöly Miklós: Műhelynaplók

Kalligram, 2007.
A szöveget gondozta, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Thomka Beáta és Nagy Boglárka

“Különös – szüntelenül úgy érzem, hogy már mindig éltem és merészen új, mégis minden úgy hat rám, mintha először történne meg velem. Igen – ez egy befejezhetetlen kezdet álma. Ilyen egyszerű és megnyugtatóan felfoghatatlan.”

Mészöly Miklós

Mészöly Miklós (1921-2001) Műhelynaplóinak jelen kiadása a szerző kéziratos hagyatékában található, 1948 és 1988 között keletkezett, nem publikált noteszek, füzetek, határidőnaplók anyagát tartalmazza. Ezek a szövegdokumentumok a szerző munkásságának szerves részei. Nem tartalmaznak semmilyen személyes megnyilatkozást, tehát egyik sem áll kapcsolatban a magánélet tényeit vagy a magánszemély és a közvetlen környezetét érintő emlékek, feljegyzések dokumentálási módjaival, műfajaival. Egyértelműen alkotói előmunkálatokról tanúskodnak, melyeknek értéke a 20. századi magyar művelődéstörténet szempontjából sem lebecsülendő. Egy jelentős író műhelymunkájáról, igen széles körű intellektuális és szakmai érdeklődéséről, valamint fogékonyságának olyan összefüggéseiről tanúskodnak, amelyeket megjelent művei alapján nem feltétlenül azonosíthattak eddigi olvasói és művének kutatói. A szerzői előmunkálatok korpuszához tartozó szövegek szakszerű feldolgozását és mostani közzétételét e belátások indokolják.

Thomka Beáta

Mészöly Miklós: Pannon töredék (Elbeszélések)

Jelenkor Kiadó, 2007.
Mészöly Miklós beosztását követi. A Pannon töredék, a Térkép Aliscáról, a Balsejtelem lüktető pontocskái, az Anyasirató, a Nyomozás (1-4), a Történet és a Magyar novella című szövegeket tartalmazza.

“Mészöly Miklós 1995 nyarán állította össze életműkiadásának tervezetét (…) Különböző gyűjteményes köteteit, válogatásait látva szembeötlik, hogy mindig új meg új összefüggéseket igyekezett találni a már elkészült szövegek között, joggal gondolva, hogy egyvégtében olvasva írásait, az egyes motívumok, újbóli felbukkanásukkor, erősítik a hasonló szöveghelyek hatását, hogy bizonyos munkák részletei mintegy folytatódnak egy másikban, bujtatva vagy nyilvánvalóan, de mindenképp jól érzékelhetően, ha ezt az eredetileg nem szándékolt, ám mégis meglévő mögöttes rendet a minden alkalommal újrarendezett ciklusok világossá teszik az olvasó számára.”

Részlet Wilheim András utószavából