Irodalom Háza
Mészöly Miklós
Háza

Mészöly Miklósról

“1921-ben születtem Szekszárdon. Budapesten jogi doktorátust szereztem; talán, hogy később egy puszta kérvény megírása is zavarba hozzon. Friss ügyvédjelöltként sikerült egy gyilkost megmentenem a halálos ítélettől; engem meg – mindenkinek a magáét – kivittek a frontra. Megszöktem. Elfogtak, kegyelemből újra bevetettek, Szerbiába kerültem fogolyként, onnét szöktem haza. Sokat sportoltam, keveset versenyeztem is. Szenvedélyesen vadásztam, aztán a háború elvette tőle a kedvemet. Voltam malomellenőr, munkás, terménybegyűjtő, vidéki laptulajdonos, bábszínházi dramaturg. Gyermektelen lévén, 1956-ig csupán gyermekmeséket publikáltam. Évek óta már csak író volnék, s ez (mindent számításba véve) mintha több is, kevesebb is volna, mint ami azelőtt volt; az eldöntetlen évek, az ifjúság. Nyilván öregszem. Úgy esett, hogy soha nem tartoztam semmilyen csoporthoz, irányzathoz. Mindig vonzott, hogy igyekezzem a körön belül kívül maradni; azzal a naivitással, hogy így következetesebben maradhatok elkötelezett az emberrel szemben, akármilyen arculatát mutatja. Nem kifizetődő naivság; de újra se csinálnám másképp.”

Mészöly Miklós írta önmagáról 1979-ben

 

Mészöly több írónemzedéknek is szeretett és köztiszteletben álló mestere volt. A mondataiban oly fényes logikájú és fenséges szabadsággal gondolkodó mesternek különböző nemzedékek képviselői ülhettek fejedelmi asztalához. De tanítványként és írói sokféleségükben is háborítatlan békében, mert Mészöly a függés-azonosság értelmezésében, mely egyébként őt teoretikusan is mélyen foglalkoztatta, a “tágasság iskoláját” valósította meg. Azt, hogy az értékek gazdagságának szinte végtelennek kell lennie.
Még a hetvenedik születésnapján említette egyik köszöntője, Márton László, hogy jó tudni, akadnak közöttünk és kultúránkban is olyan “mértékadó személyiségek”, akik egy méltányolt és követendő szellemhez adnak zsinórmértéket. Vagyis: viszonyítani és viszonyulni valót. Akik az ellentétes álláspontok különvilágából még tisztességre, valamint civil bátorságra is tanítanak. Akik minden irányból nagynak látszanak. Mészöly akkor – előtte meg különösen – ezen kevesek közé tartozott.

Ambrus Lajos

 

De amit e pillanatban még fontosabbnak tartok: művészete állandó kollegiális figyelmeztetés, hogy az irodalom az nem más, mint nyelv. Annyit regélnek újabban a cselekményről, történetről meg hősökről, hogy esetleg elfeledkeznénk erről az alapvető azonosságról, arról, hogy ott minden szó, szó, szó. (És utána persze bármi ami lenni tud: ez a bármi az egyedül érdekes!) Olyan Mészöly művészete, mint valami folyamatos fölkiáltójel!

Esterházy Péter