Naptár

2022 / december <<
hkscpsv
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
>>

Egyéb

Tolna megyei életképek 11.

Tolna megyei életképek 11.

A kenyér világnapja – október 16.

 

2001 óta október 16-a a Kenyér Világnapja, amely kapcsolódik a szintén ezen a napon tartandó Élelmezési Világnaphoz. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája nyilvánította Élelmezési Világnappá ezt a napot 1979-ben, mégpedig magyar határozati javaslat alapján. Így a világnap célja, egyrészt az, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét, másrészt pedig, hogy felhívja a figyelmet a globális éhezésre, az emberiség nagy részét sújtó súlyos élelmezési gondokra. A Kenyér Világnapját már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.

A magyar nyelvben többek között olyan szólások és állandósult szókapcsolatok példázzák a kenyér tiszteletét és szeretetét, mint a „kenyeres pajtás”, a „kenyérkereső”, a „megette a kenyere javát”, az „olyan, mint egy falat kenyér”, vagy a „kölcsönkenyér visszajár”.

A kenyér alapvető táplálék, és mint ilyen, a termékenység, a gazdagság, a bőség szimbólumává, az agrármágia eszközévé, áldozati étellé vált az idők során. Kárpát-medence középső részén a kenyér legfontosabb alapanyaga a búza, Nyugat- és Közép-Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon pedig elsősorban a rozs volt a gyakori.

Magyarországon elterjedt népszokás az új házba vitt kenyér és só, amely a háziak jólétét biztosítja vagy azt szimbolizálja. Az esküvő után az ifjú párt sok helyen kenyérrel és sóval kínálják, amiből mindketten esznek egy-egy falatot annak jeléül, hogy együtt osztoznak az élet javain és azért, hogy mindig legyen bőven mit enniük és ne hiányozzon házasságuk napjaiból az élet sója sem. Előjelek is fűződtek a kenyérhez, amelyek közül a legáltalánosabb az a hit volt, hogy a sütés közben megrepedő kenyér egy családtag halálát jelenti.

A kenyér elkészítéséhez és fogyasztásához is számos babona, szokás és tilalom kapcsolódott. A tilalmak egy része a sütés időpontját szabályozta. A kenyérsütés napja általában a szombat volt, ekkor egy hétre valót készítettek. Általános volt a kenyérsütésre vonatkozó pénteki tilalom, amelyet országszerte szokás volt megtartani egészen a közelmúltig. A babona szerint a pénteken sütött kenyér véres lesz, és sír a kemencében. A kenyérsütő kemencéket a házak lelkének tekintették és csakúgy, mint magát a kenyeret, nagy becsben tartották. A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus cselekmény, amelyet el kellett végezni, például a kemencébe vetés után felborították a szakajtót, hogy magasra nőjön a kenyér. A kenyeret mindig szertartásosan kezdték meg, sokan ma is keresztet vetnek rá, és csak utána szegik meg. Régen ez a gazda feladata volt. Úgy tartották, hogy a kenyér hatásos a rossz varázslatok ellen is. Ha például a pénztárcánkban magunknál hordunk három kenyérmorzsát, megakadályozzuk, hogy a gonosz varázslók eltüntessék belőle a pénzt.

Az élelmiszerek feldolgozása több évszázadon át szinte kizárólag háztartási keretek között zajlott, az önellátás volt a jellemző. A lakosság kenyérellátásának biztosítása a nagyobb városokban, az ipari- és a bányaközpontokban a 14. századtól megalakuló sütőipari céhek feladata volt, de vidéken, főleg az Alföldön a házi kenyérsütés maradt a legelterjedtebb és a céhes ipar ki sem alakult. Az otthoni kenyérsütésnek megvolt a maga hangulata és szüleink, nagyszüleink talán még ma is emlékeznek rá gyermekkorukból, milyen finom is volt a megkelt kenyértésztából kiszakított és külön nekik megsütött, finomságokkal megszórt kenyérlángos, vagy ahogy egyes vidékeken napjainkban nevezik: tökipompos, jászlepény, vagy langalló.

            A második világháború utáni új szocialista rendszerben az élelmiszeripar államosítása a nehézipar állami tulajdonba vételéhez képest elhúzódott, mert kevésbé ítélték stratégiai fontosságúnak. Az élelmiszer-termelők államosítása 1948-ban kezdődött és 1953-ban fejeződött be, kevés nagyüzem, középüzem és több ezer kisüzem államosításával. Az életszínvonal csökkenése miatt, politikai okokból sürgetővé vált az élelmiszerellátás javítása. Péksüteményt csak néhány városi üzem állíthatott elő és csak 1961-től engedélyezték a fehér kenyér sütését. A kenyérellátás javítását számos kormányhatározat sürgette, aminek következtében 1950 és 1970 között az élelmiszeriparban számottevő teljesítménynövekedés volt tapasztalható. 1980-as évekre minden településre naponta szállítottak friss kenyeret, és az észszerűbb szervezés következtében javult a kenyér minősége.

 

Felhasznált irodalom:

  • Christine Ingram, Jennie Shapter: Kenyérenciklopédia, Budapest 2001.
  • Kollega Tarsoly István (szerk.): Élelmiszer-feldolgozás a II. világháború után In: Magyarország a XX. században II. kötet, Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság. Szekszárd, 1996–2000.
  • Oláh András: Iparosodás stációi a hazai pékségeknél. Hagyományok és innováció (előadás) Budapest, 2012.

 

Szöveg: Mácsainé Iván Éva

 

1. Kisült a friss kenyér a Dombóvári Sütőipari Vállalat 1. számú sütőüzemében. A fotón Fajcsi László csoportvezető kiveszi a kemencéből a kenyereket (fotó: Jantner János, 1959. december [forrás: WMMM Újkortörténeti archív fotó gyűjtemény])

2. Gép végzi a pékek legnehezebb munkáját, a dagasztást a Dombóvári Sütőipari Vállalat 1. számú sütőüzemében. A gépet Buzsáki Lajos betanított segédmunkás kezeli (fotó: Jantner János, 1959. december [forrás: WMMM Újkortörténeti archív fotó gyűjtemény])

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

A hónap műtárgya


2022. december -A Hradek bádogoscsalád cégére

Virtuális múzeum

Gyűjtemények


Gyűjtemény

Kövess minket"

Facebook Youtube