Naptár

2022 / október <<
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
>>

Egyéb

Tolna megyei életképek 5.

A Nemzetközi Roma Világnapot április 8-án ünnepeljük.

Az első Roma Világkongresszus a Londonhoz közeli Orpingtonban ült össze 23 ország részvételével 1971. április 8–12. között. 1990-ben a IV. kongresszuson a lengyelországi Serockban született meg a döntés arról, hogy az első kongresszus időpontját, április 8-át, nemzetközi roma ünnepként ismerjék el. Az ünnep alkalmából a világ országai közül mintegy negyvenben egy régi, Indiában és a Balkánon élő szokást elevenítenek föl: zene és énekszó mellett egy közeli folyóhoz, patakhoz vonulnak, és ott virágokat, virágszirmokat, úszó mécseseket bocsátanak a vízre. Így emlékeznek meg arról, hogy a cigányok együtt indultak el Indiából ma is tartó vándorútjukra.

A képek a Wosinsky Mór Megyei Múzeum archívumából valók. A fotókat a múzeum néprajzosa, Gémes Balázs készítette 1978-ban Szekszárd-Sötétvölgyben. Bár a képeken levő személyek neve ismeretlen, az bizonyos, hogy a cigányság beás csoportjához tartoznak, hiszen a teknővájás a beások hagyományos mestersége volt.

A beásoknak nevezzük azokat, akik a latin eredetű. archaikus, nyelvújítás előtti román nyelvet beszélik. Ez az egyik a nagy csoportja a cigányok által beszélt két nyelvnek, a másik az indiai eredetű romani nyelv. Mindkét nyelvnek több dialektusa létezik.

Az 1893. január 31-ei cigányösszeírás szerint az építkezési ágakban dolgozók után a harmadik legnagyobb a famunkával foglalkozók csoportja volt. Közöttük is legnagyobb számban teknőcsinálók voltak. A teknőkészítés mellett beás cigányok által végzett hagyományos famunka volt még a kanál- és orsókészítés.

A teknőcsinálók mesterségük természetének megfelelően vándorló életmódot folytattak. A teknővájásra általában rokoni alapon több család szövetkezett össze. Erdők szélén telepedtek meg, ahol egy-egy család kunyhót készített magának, amely akár télen is lakható volt. A legfeljebb tíz kunyhóból álló kis telepeket a természettel való szoros kapcsolat és a társadalmon kívüliség jellemezte. Ebben a tradicionális életformában nagyon nagy volt a család összetartó ereje: például egy-egy élettársi viszonyt csak az egyik fél halála szüntetett meg. A cigányok más csoportjai között gyakran előforduló élettársi kapcsolatból való kilépésre és új kapcsolat létesítésére alig-alig volt példa.

Erdős Kamill és Petercsák Tivadar szerint a cigányság leginkább megbecsült rétege volt a teknővájók csoportja, aminek okaként állandó, szorgalmas munkavégzésüket és a paraszti háztartások számára való nélkülözhetetlen termékek előállítását jelölték meg. Készítettek többek között kenyérdagasztó teknőt, hússózó teknőt, forrázóteknőt, melencét, szakajtót, de megrendelésre akár suszterszéket is. Kovách Aladár 1912-ben a Tolna vármegyei teknőkészítő cigányokat szelíd hajlamú, csendes, munkájukban szorgalmas, vendégszerető, tiszta csoportként írta le.

A teknővájók a természetet és benne a fát tisztelték: úgy tartották, a fa fájdalmat érez, amikor él, ezért a földolgozásra szánt fát csak alvó állapotban, lombhullás után, a teljes lekopárodást türelmesen kivárva vágták csak ki. Megvárva ezzel azt az időszakot, amikor a fa törzséből annak gyökereibe áramlott az életerő. A kivágásra kiszemelt fákat napokig közösen szemlélték, míg végül közösen, csakis szélcsendben döntötték ki. A fa darabolásához legrégebben nem használtak fűrészt, kizárólag fejszével és ékekkel dolgoztak. Későbbi időkben aztán az asszonyok és gyerekek feladata lett a teknők méretének megfelelő fadarabok fűrésszel való leszabása. A leszabott darabokat azonban továbbra is fejszével és ékekkel hasították ketté, kihasználva a nyers fa azon tulajdonságát, hogy jól reped. A nagyobb teknőknek való fák beléből szintén ékekkel vettek ki kisebb teknőknek, melencéknek való anyagot.

A teknő kinagyolása után azokat a munkadarabokat, amelyekkel éppen nem dolgoztak, faforgáccsal takarták be, a készre kidolgozott holmit akár dunna alá is tették: így védve a fát a megrepedést okozó hirtelen száradástól. A megrepedt teknő nagy szégyennek és pazarlásnak számított. A munka folyamata során keletkező forgácsot főzéshez és tüzeléshez használták el. A főzéshez való hozzávalókat a telephez közeli falvakban csere útján szerezték be vagy munkájuk megrendelőjétől kapták. Kedvenc eledelük a hamu alatt sült punya volt.

Uradalmakban, parasztgazdáknak, de később téeszek felkérésére is dolgoztak. A fát attól kapták, illetve az biztosította számukra, aki fölfogadta őket. Az elkészült termék vagy teljes egészében a megrendelőé lett, amiért a teknőcsináló pénzt, esetleg kosztot kapott, vagy elfelezték, és a kisebb darabokat helyben, a közeli helységben élelmiszerért elcserélték, a nagyobb teknőket pedig vásárokon maguk értékesítették.

A mesterség továbbörökítése annak fénykorában természetes volt, hiszen a gyermekek ebben nőttek föl. Az apák nagy gondot fordítottak fiaik több évig tartó, fokozatos tanítására: kezdve a fa értékének tudatosításától, a megmunkálást megelőző tennivalókon, a legnagyobb teknők elkészítésének fortélyain keresztül egészen a megmunkálást követő teendőkig. A mesterség megtanítása-eltanulása közben egy rendkívül szoros, bensőséges kapcsolat alakult ki az apa és a gyerek között.

Bár a teknő elkészítése komoly szakértelmet igénylő munkafolyamat volt, ennek értékét a beás cigányok nem érzékelték pontosan: saját teljesítményüket alulértékelték, illetve a falu részéről is érezhető volt, hogy a kanalakkal, szakajtókkal való házalást koldulásnak minősíti, ami annyira hatott a beásokra, hogy a termékeik ellenértékéül kapott csekélyke, az elcserélt eszköz értékét messze nem fedő élelmet ajándékként fogadták.

A mesterség és az avval járó hagyományos életforma korunkra folyamatosan és fokozatosan elsorvadt. Mára egyetlen famunkával foglalkozó cigány kézművesről tudunk csak, aki a tolnai piacon fakanalakból álló portékáját árusítja.

Írta: Kovács József

Irodalom:

Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon. Gyula 1979.

Gunda Béla: Teknővájó cigány és munkája. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 45–52.

Havas Gábor: A Baranya megyei teknővájó cigányok. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 64–97.

Hegyi Imre: Adalékok a teknővájó cigányok megtelepedéséhez. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 27–35.

Hermann Antal: A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott Czigányösszeírás eredményei, részlet. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 11–15.

Ignácz János: Beás szálláshelyek. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 36–40.

Kovách Aladár: Kezdetleges épületek Tolna Vármegyében, részlet. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 17–26.

Orsós Jakab: Teknővájók. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 40–44.

Petercsák Tivadar: Adatok a teknővájó cigányok munkájához. In: Cigány néprajzi tanulmányok 6. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Budapest 1997, 53–63.

Rostás-Farkas György: Ősi cigány mesterségek és foglalkozások. Budapest 2000.

„Mi hoztuk létre a beás írásbeliséget” – beszélgetés Orsós Annával. https://www.goethe.de/ins/hu/hu/kul/sup/rom/20832166.html, letöltés ideje: 2022. 04. 01.

 

videók:

Teknővájó (Magyaregregy), elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=w_rX_o-SYMU, letöltés ideje: 2022. 04. 01.

 

Teknővájók 1. Szekszárd-Sötétvölgy, 1978. Gémes Balázs felvétele

 

Teknővájók 2. Szekszárd-Sötétvölgy, 1978. Gémes Balázs felvétele

 

Teknővájók 3. Szekszárd-Sötétvölgy, 1978. Gémes Balázs felvétele

 

Teknővájók 4. Szekszárd-Sötétvölgy, 1978. Gémes Balázs felvétele

 

Teknővájók 5. Szekszárd-Sötétvölgy, 1978. Gémes Balázs felvétele

Elérhetőségek

7100 Szekszárd, Szent István tér 26.

Tel/fax: +36 74 316 222

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás

Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.

Megközelíthetőség

Kövess minket"

Facebook Youtube