Vármegyeház
kiállítások

A megyeháza története

A 19. század elejére a szekszárdi megyeháza az apátság területén lévő épületekből, az 1780-as évektől tartó, szinte folyamatos átépítésekkel, bővítésekkel egy központi udvart körülölelő, egyemeletes épületegyüttessé alakult. Az 1820-es évekbeli további bővítésekre több terv is született, de a megvalósuláshoz vagy a felsőbb hatóságok jóváhagyása, vagy a pénz hiányzott.

1825-ben Csapó Dániel (1778-1844) alispán javaslatára a vármegyei közgyűlés elfogadta, hogy a megyeháza építésére összegyűlt összeget a megye birtok nélküli nemesei önkéntes adományokkal egészítsék ki és hozzájárult, hogy az adózó nép robotjának egy részét a megyeháza építkezésénél dolgozhassa le.

1826-ban az építési bizottság ismét Csapó Dániel javaslatára Pollack Mihályt (1773-1855) kérte fel a megyeháza terveinek elkészítésére. Csapó és Pollack kapcsolata régebbi keletű, már 1807-ben baráti szálak fűzték össze őket, majd 1819-ben Csapó tengelici kúriájának tervét a barátságukra hivatkozva szívességből készítette el az építész.

A vármegyeháza elkészült terveit a megyei közgyűlés 1827. augusztusában fogadta el, a kivitelezési munkák 1828 tavaszán kezdődtek meg a helybeli Stann Jakab építőmester vezetésével. Az épület, a közgyűlési termet magába foglaló déli szárny kivételével 1830-ra elkészült, Csapó Dániel 1830. szeptemberében mutatta be a vármegyei közgyűlésnek. Az új épületszárny osztatlan sikert aratott. Ezt kihasználva Csapó újabb pénzt kért az építkezés befejezéséhez, melyet a közgyűlés megszavazott.

Az épület 1833-ban készült el teljesen. Pollack a nagy műveire jellemző figyelemmel foglalkozott az apró részletekkel is. Valószínűleg ő tervezte a nagyterem csillárjait, a főkapu és a nagyterem kilincsvereteit is. Az épületet 1836-ban Esterházy Károly (1799-1856) főispán beiktatásakor avatták fel. Ekkor ültették el az udvaron a három tiszafát is.

A szekszárdi megyeháza Pollack Mihály egyik legfontosabb vidéki középülete, nyugodt tagolásával, ünnepélyes homlokzatával, jó térhatású zárt udvarával egyszerre hagyományos és korszerű, egyszerű és méltóságteljes.