Zalai-Gaál István (1951-2017)
Zalai-Gaál István (1951-2017)
Életének 66. évében, 2017. március 13-án elhunyt dr. Zalai-Gaál István, múzeumunk egykori régész munkatársa.
Gaál István 1951-ben született Kiskunfélegyházán. A keszthelyi Vajda János gimnáziumban érettségizett 1970-ben. 1979-ben diplomázott az ELTE Bölcsészkarán régészet szakon. „A lengyeli kultúra Tolna megyében” című szakdolgozatát kibővítve, a kultúra Dél-dunántúli emlékeit rendszerező kutatásával doktorált 1981-ben. 1982-1985 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében aspiráns. Kandidátusi címet a „Közép-európai neolitikus temetők szociálarcheológiai vizsgálata” című értekezéssel nyeri el 1987-ben. 1987-ben Bulgáriában vett részt őskori feltáráson, 1987-1989 között Humboldt ösztöndíjasként Saarbrückenben folytatta kutatásait. 2003-ban az MTA nagydoktora lett „A késő neolitikum története a Dél-Dunántúlon a temetőelemzések alapján” című munkájával. 1978-1990 között a szekszárdi Béri Balogh Ádám (1989-től Wosinsky Mór) Múzeum régésze, 1990-től haláláig az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet főmunkatársa, majd 2003-tól tudományos tanácsadója.
Tolna megyében ásatásokat folytatott Mórágy-Tűzkődombon, Várdombon, Mucsiban, Tevelen és a lengyeli sáncon. Részt vett az MTA Régészeti Intézet Békés megyei topográfiai munkájában és az endrődi mikroregionális ásatásokon. Az 1990-es években légifotózta a Lengyel-kultúra körárok-rendszereit Tolna és Baranya megyében. 2006-tól ásatásvezető régészként dolgozott Közép-Európa egyik legnagyobb kiterjedésű, feltárt neolit lelőhelyén Alsónyék-Bátaszék határában.
Kutatási területe a Kárpát-medence késő neolitikuma, kora és középső rézkora, régészeti analitika, jelleganalizis és szociálarcheológia volt.
Négy könyve, közel 100 tanulmánya látott napvilágot. Zalai-Gaál István volt az a régész a múzeumalapító Wosinsky Mór mellett, aki a szekszárdi múzeumhoz kötödő szakemberek közül jelentős eredményt ért el a késő neolit-kora rézkori Lengyel-kultúra kutatásában. Szilágyi Miklós egykori múzeumigazgató után másodikként érte el az MTA doktora tudományos fokozatot.
Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük.
Kövess minket"
Facebook Youtube